A nyilas belehugyozott a közös homokozóba!

A metafora: összevont hasonlat. Célszerű tehát a hasonlatból levezetni.

Nyihaha azt állítja, hogy „Wolfgang olyan, mint egy nyilas.” Ezt követően már csak a névátvitellel él: „Wolfgangot kitiltották a játszótérről. A nyilas bosszúból belepisált a homokozóba.” E közlemény megértéséhez az is szükséges, hogy a célközönség számára a nyilas szó jelentése megközelítőleg megegyezzen a Nyihaha által neki tulajdonítottal. Egyszerűsítve: Nyihaha elvárja, hogy a nyilasról mindenki azt feltételezze, hogy az mindenféle galádságra, még a közös homokozóba való belehugyozásra is képes.

Történelmi összefüggésbe helyezve a dolgot, könnyen beláthatjuk, hogy ez a fajta névátvitel a második világháború előtt nem jöhetett volna létre. Igaz ugyan, hogy a nagy világgazdasági válságot követően már megjelentek a különböző nyilaskeresztes meg egyéb antiszemita populista pártok és mozgalmak, de a nyilas szó a nemzeti gyalázat legsötétebb címkéjévé csak 1944. október 16-ától vált. A felszabadulást követően a közbeszéd a hazai rasszista tömeggyilkos megnevezésére használja ezt a bélyeget, amellyel részben elhárítja a korábbi magyar államhatalomnak a népirtásban és a háborús részvételben viselt felelősségét is.

A fasizmus nem volt rasszista. A fasiszta címke Magyarországon 1945 után a reakciós felső foka jelentésében vált használatossá. Természetesen beleértették a nácizmust is, hogy ezzel is diszkreditálják az 1944-ben megbukott rendszer egészét, sőt: a huszadik században szervesen kialakult egész, alig-polgári magyar társadalmi berendezkedést. A nemzeti szocialista rövidítése, a náci néha még önállóan is előfordulhatott a közbeszédben, de mivel a teljes szóösszetétel a másik, szovjet típusú szocializmussal ébreszthetett asszociációkat, kerülendővé vált. Így vette át a helyét a fasiszta jelző és metafora.

A volt szocialista országokban mindmáig fasiszta jelzővel minősítenek mindent, ami rossz, gonosz, ellenséges. A délszláv háborúban ismét ellenségképző, s ezzel nemzeti közösséget összecsirizelő bélyeggé vált. A szovjet utódállamokban szintén így fejezik ki a rossz, az igazságtalan, a káros szavak legfelső fokát. Ez az értékrend a második világháborús helytállás közös múltját felvállaló nemzeti identitás fontos eleme.

Hadd idézzem egyik kommentemet és a rá kapott reakciót:

Atlasz: Minden társadalomban lehetnek önhibájukon kívül hátrányos helyzetűek, ezért ideális megoldás, ha ezeket pozitív diszkrimináció segíti. Ez a nagy egésznek, a társadalomnak is érdeke.

Határőr: Ez viszont fasizmus. Bármilyen diszkrimináció, az egyik oldalon pozitív, a másik oldalon negatív. Mindkét oldalon emberek vannak. És NINCS kis diszkrimináció, NINCS még tűrhető diszkrimináció. És nincs ilyen vagy olyan alapú diszkrimináció. A faji alapú diszkrimináció, az osztály alapú diszkrimináció, nemi alapú diszkrimináció stb. mind-mind elitélendő.

A formális logikával operáló, s ezzel az objektivitás és a pártatlanság látszat keltő érvelési technika hamis: az átlagember nem kerül hátrányba azzal, ha az ő (elcsalt vagy el nem csalt) adójából akadály mentesítik a középületeket, vagy segítik, hogy minél többen szerezhessenek az iskolában piacképes tudást – de nem akarok a témától eltérni.

Arra célzok, hogy vannak emberek, vitakultúrájukat tekintve kissé Éretlenek, akik ha nincsenek jó válaszaik, automatikusan előkapják azt jelzőt, amellyel magát a kérdésfelvetést is megbélyegzik: fasiszta! komcsi! nyilas! ávós! reakciós! fajgyűlölő!

Az érvek és indoklás híján történő megbélyegzés nem a tudatlanság terméke, hanem – nézetem szerint – egyéni lelki problémákból adódik, bizonyos személyiségjegyekből fakad. Sokfélék vagyunk, sokféle véleménnyel, még az egy politikai szimpátiával rendelkezők között is. Van, aki észt osztani jár ide, van, aki – korántsem gyógyító szándékkal – betegnek, más kurvának, megint más fasisztának minősíti azt, akivel szóba áll, vagyis azt, aki szóba áll ővele. Ki-ki magát mutatja be, magát akarja elfogadtatni ebben a klubban, midőn önmegvalósít, sikert hajszol, kompenzál. Épp ezért, vagyis az olvasók megnyerésére magyarul is beillesztem az előbbi filmrészletet, abban a reményben, hogy az anglománok úgy a franciát mint a magyart is megbocsájtják nekem. Mert ha nem, akkor le komcsifasisztázom őket! Előre is!