A legelső kimondottan katonai művelet
A bevonulás után, amelyet passzívan elviseltünk, az alaki foglalkozás és a körlettakarítás volt a legtöbb, amelynek fizikailag eleget kellett tennünk. A reggeli torna feszes, de időben behatárolt és kibírható, a harcászati kiképzés legkínosabb részét, a teljes vegyvédelmi felszerelésben történő futást pedig valamilyen mértékben mindenki elsumákolta.
A legelső kimondottan katonai művelet, amelynek megtanultuk a jelentését, a szemle. Ez az előbb említett alakizás és a körlettakarítás összeolvadását képezte. A szombati pol.táj.-t és az ebédet követően hozzáláttunk az addigi sika-mika metódusok egyesítésével és irrealitásba hajló tökéletesítésével a körletrend szemlére történő kialakításának. Portalanítás, ablakpucolás eddig nem volt műsoron. Az előbbibe a vaságyak belső pereme, az alsó és felsőágyasnak együttesen rendszeresített, fél combig magasodó kisszekrény alja is beletartozott. Az ablakpucoláshoz köpködni szabad volt, és használhattuk hozzá a napi sajtót, mosószer, eszköz nem járt. Amint az irodák szenes kályháinak reggelenkénti üzembe helyezése is gyújtós nélkül történt: fát és szenet találtunk a pincében, a többi a mi találmányunk kellett legyen. Norma: tizenöt perc.
– Katona! Fesse be az eget!–
Erre csak egy civil kérdezhette, hogy mivel, mert a harcos válasza:
– Értettem! Milyen színűre? –
A kályhákat a szemle alkalmából mostuk ki első ízben belülről. Később előfordult takarodó után is, ha a még pislákoló parázs feltűnt az ütinek. A felmosás szokottan a kövezett folyosón végigöntött egy-két vödör vízzel történt, ultrával habosítás, majd a gyökérkefe következett. A művelet nem csak terpeszben, előrehajolva, hanem kefével, csizmásan guggolva is végezhető. Nem maradhatott ki a szegélykő, a küszöbök súrolása. Reszketett az ember ina, de a parancsot nem lehet megbaszni, mert több lesz belőle. Az összes ajtólap portalanítva, lemosva, a napos dobogója, a kis asztal, rajta a kurblis telefon, a század-könyv, vagyis az ügyeleti napló. A falakon fontos információk, például az amerikai rakéták típusait bemutató nyomat, a rendfokozatok tablója szintén pormentesítetté vált. Előfordulhatott, hogy a szemléző az ajtólap felső szélén húzta végég az ujját, s ha szürke, bár nem radioaktív elszíneződést talált, a kimenő és a pihenőidő halasztást szenvedett, mert a „gyakorlatot” meg kellett ismételni.
A hálókban padló, ezt nem minden szombaton kellett felmosni, sikálni, beereszteni, de az emeletes vaságyak alatt nem létezhetett egy apró pihe, még annyi sem. Az természetesen megesett, hogy takarodó után egy öreg katona feljajdult, hogy: – Jaj, Döncikém, jaj nekem, beteg vagyok, meghalok rögvest! – mire a csontcsillagostól nem késett a részvét: – Mi baj, aranyom?! – A derekam, pajtás, most kezd kisebesedni! – Ezt egy öregjóskától a vele együtt bevonult őrvezető az ő érző szívére vette, így a részvétnyilvánítást a kopaszoknak elrendelt Ébresztő!-vel toldotta meg. Fel kellett deríteni, majd bekeríteni az ágy alatti taposóaknát, aztán megadva a módját, díszkísérettel lapáton a WC-be vinni a pillanatokkal korábban a tréfás kedvű öreg harcsa által maga alá ganézott csikket…
Nem állítom, hogy az empatikus Etter Dönci rossz ember volt, de jó se. Hiszen be is riadóztathatott volna bennünket, mint Czövek honvédet az alapkiképzés idején, takarodó után a kiképző tisztes, majd: teljes menetfelszerelésben fóka-móka. Ez ám a mulatság! Kocsedó!
Emeletes ágyból lepattanni, egyenest a csizmába! Ha sikerül sem jó, mert riadó esetén a legelső mozdulat a rohamsisak fejre csatolása. Kifogunk az imperialista atomrakétákon! Azután pizsamát le! Ha lejönne, de a nyak nyílásán nem fér keresztül a sisak – röhögi a kiképző. Sisak le, pizsama felső utána, sisak fel, trikó utána, ha átfér, jó, ha nem: sisak le… Aztán teljes felszereléssel, hátizsákkal, sátorlappal, rohamásóval csizmásan jelentkezni a takarítási műveletre: felmosni a lépcsőházat pincétől a padlásig. Két emelet, három szint, az irány csöppet sem érdektelen. Czövek honvéd a művelet elvégzését a még mindig az ágyban fekvő, addig is jókedvűen viccelődő felettesének jelentette, majd a nagyképű dorgálást ekként nyugtázta:
– Kérek engedélyt a gyakorlatot megismételni! –
És lőn.
– Czövek honvédnek takarodó! – Azaz lefeküdni, ami teljes felszerelésből nem olyan egyszerű. Nem mindegy, hogyan kerül a hátizsák az ágy vasára, s a levetett gúnya stokizása külön művészet. A katonai sámli lapján négyszögletesen összehajtva úgy helyezendő el a ruházat, kapca, két gatya, trikó, molinó, ing nadrág, zubbony, hogy a stoki széleivel minden oldala elvágólagos legyen, felül pedig asztal-sima, vízszintes az egész építmény. Ha nem megy, gyakorolni kell. Á lá Sztalin elvtárs.
Mikor az újonc a felső ágyra mászott, újra harsant a parancs:
– Czövek honvédnek riadó! – és sisak-pizsama-sisak, ahogy elébb, és pincétől a padlásig… Ki tudja, hányszor még akkor éjjel. Mert a smíró engedélyt kért újra, meg újra. Aztán az első év végén, épp az igazi, nagyszabású szemle napján, amikor Czövek honvéd Vácdukáról alkalmatlanság címén leszerelt, akkor szakaszkötelékben irigyen tűnődhettünk: Vajon ki a hülye, civil Czövek, vagy mi?
Az első szemle délutánján még előttünk álltak az efféle gonoszkodások. Hanem álltunk mi is, a munka végeztével a megszabott időben az ágyak mellett Pihenj!-ben, és elvágólagosan, mint az összehajtott és kétfelől alátűrt másod-lepedő a pokróccal takart vaságyak végében. A szemlézőre várva stokira nem ülhettünk. Pedig annak a sima lapját fenékkel illetni nem idézett volna elő állagbeli deformációt, ellentétben a hepehupás matracos ággyal, amelyiken a takarót és a lábtóli lepedőt olyan simára és vízszintesre formáztuk, mintha márványból faragták volna ki. Az egy sorban lévő emeletes ágyak spárgával belőtt vásznainak fehére a szocializmus szempontjából tekintve a rend és fegyelem kellő szintjét és az összhangot mutatta. Ugyanezt igazolta a párnák közelébe tájolt, előírásosan háromszögre hajtott törülközősor is. Az így megalkotott fekvőhelyekkel nemcsak a szemlélőre várva, de tizenöt perccel a takarodó előtt köznap sem érintkezhettünk, mert az efféle érintkezéseket követően megjöhetett a gólya. Lefekvés nélkül odakint ez nem jellemző.
A szemle természetesen sikerült: csak egyszer kellett ismételni, hiszen az ablaknyílásokban még látszott néhány, a külső falról lecsüngő, katonailag nem rendszeresített, elszáradt folyondár. Megfodrászoltuk. Egy sápadt, csöndes miskolci sráccal meg a Honvéd Kórházban cselekedtek ilyesmit. Hatvan napig. Csonttuberkulózisban szenvedett, s a szemle előjátékát, a feszültségnövelő bő másfél órás ácsorgást már nem bírta végig. Összeesett. Alkalmatlanként vonultatták be. Őt nem irigyeltük, bár élt, mikor leszerelt.