Tökös fickó volt, mint általában az újheliek!

– Bocs, várj egy kicsit! Ne tedd le! – hallatszott.

– Mi van?! –

– Apuék mennek moziba, puszit kell adnom! Rögtön jövök!

– Jó, de inkább újra hívlak! – bíztattam Ágit, s hagytam a telefont a francba.

– Adjatok pénzt! – aztán úgy, ahogy voltam, gyakorló ruhában dobbantottam. A közeli budagyöngyei piacnál a villamosmegállóval szemben taxi: fél órán belül a Szív utcában állt helyre az összeköttetés. Mi az, hogy helyreállt?!

Az öregek leszereltek, a mi kopaszaink bent voltak már, ezért jobbra fordult a sorsunk, belaktuk a sereget. Suttyomban ki tudtunk telefonálni, zaklatás nélkül megnézhettük a tévében a Princ a katona című mesefilmsorozatot, a heti egy fürdés mellé, aki akart, ügyeskedhetett másikat, tiszta inggel, gatyával együtt. A kimenő és az eltáv pedig szinte kijárt – volna. Kimenőre a sivárok az alapkiképzés idején nem mehettek, de a harmadot az öregek létszámából számították. Igen ám, de az új sorvány eskütételéig mi fegyverre foghatók nagyjából másfél-két hónapig huszonnégyeztünk, ami azt jelentette, hogy minden második napon 15-től 15 óráig őr- és kapus-szolgálatot, konyha-szolgálatot kellett ellátni. A rövidített és szakaszos alvás pár hét után kellemetlenné vált, folyamatosan álmosan közlekedtünk, vettünk részt a napi kiképzésben, alakiban, tanulásban. A szolgálatmentes időben az öregek harmadának  mégis rendelkezésre állt szerdán és szombaton a kimenő.

A jó ég tudja, hogy miért, talán a Guszti okozta sorozatos kellemetlenségért, de Pati, a szolgálatvezető törzsőrmester még véletlenül sem hagyott ki a szoliból: minden másnap őrparancsnok vagy felvezető voltam, hatszor kellett körbejárnom a laktanyát a váltással, éjszakára kétszer két óra alvás esett, meg kétszer két óra készenlét. Ha valami gikszer becsúszott, ennek is annyi. A század belszolgálatában sem jártunk jobban, a pár óra alvás alatt éjféltől hajnalig még a csizma is rajtunk ragadt, ráadásul az ember jobban szem előtt volt: az is megesett, hogy éjszaka az illegálisan használt fürdőből karszalag és honvédségi rangjelzés - ám nem minden fegyver - nélkül, pucéran vágtattam a kurblis telefonhoz:

– Barna őrvezető századügyeletes jelentkezem!

Sürgős esetben Drót százados révén a kerítésparancsnokságon keresztül  hagytuk el a harcálláspontot, tekintet nélkül arra, hogy a Kis-HM objektumait – közte a laktanyánkat – téglakerítés övezte. Lehetett a tetején üvegtörmelék, drótra nem emlékszem, nem próbáltam. A megszakított telefon kapcsolat után percekkel a kapus-szoba ablaka alatt leguggolva osontam ki az ott szolgálatot teljesítő katonatársam logisztikai támogatásával, miközben Dömök törzsőrmester vagy Szabó szakaszvezető odabent a keresztrejtvényét fejtegette. Pár óra múlva ugyanazon ablak alatt a Mojszejev együttes guggolósát bemutatva vissza is értem, s előbb a kapunál, majd a századnál értesültem a buktáról. Jelentkeznem kellett az ütinél. Én is tudtam, ő is tudta, másnap kihallgatáson megsuhintottak,  két nap fogszi. Ennyibe került "apuék mozija".

De ő, az ügyeletes tiszt vajon honnan tudta meg?

Aznap, utánam Balla honvéd is kiment, de papírral. Jutalmul.

Tudtuk, sejtettük, miféle, még az előző évi bevonulásunk idején mesélgetett ezt-azt. Nőügyei ragacsos részletezése mellett sokat sejtetően utalt rá, hogy civilben együttműködött a rendőrséggel. Bennfentes szövegét egy földije, a miskolci Rajzó Jóska pontosította:

– Spicli vagy, mondd ki! Még hogy rendőrségi munkatárs! Besúgó voltál a gimiben! Az ilyeneket nem veszik fel a rendőrséghez! Különb emberek kellenek oda! – vélte, s ellentmondás nem érkezett. Balla somolygott, azzal a száj-orr közötti viszonylag széles tájékon felismerhető grimasszal, amelyben az arcismében járatlan ember is könnyen meglátja a taknyot, a sunyit, a rókát. A politikust.

Patkány nem politikus, hanem a szolgálatvezető törzsőrmesterünk volt. A mendemonda szerint Újhelen, azaz a sátoraljaújhelyi Péróban, a vályogvető gödrök vidékén lett volna érdemes róla tudakozódni, de csak óvatosan. Másként nagyon fájhatott volna. Úgy hírlett, hogy az öreg Sárosi, ha csak meghallott valakit a fia után kérdezősködni, úgy vágta az illetőhöz a nyolcgömbvégű törekkeverő villát, hogy az ijedtében és futtában elfelejtette nemhogy a Bandi fiú, de a saját nevét is. De ezt csak Budagyöngyén terjesztették kaján vigyorral az Újhel-környékéről sorozott sofőrök.

Mindazonáltal Pati – mert kedvesen így becézték a tisztek is  – tökös fickó volt, mint általában az újheliek. Ha az ellátó szakasz Csepel teherautója felzavarta őt Panni robogójával együtt a budai utca járdájára, eszébe sem jutott kihallgatáson elégtételt venni a jobboldalán keletkezett, terméskő-kerítés okozta sérelmekért. Az ellátó szakasz azonban, köztük a két elkövető, hetekig huszonnégyezett, ezen kívül kimenő és eltávozás helyett szabad időben alkalmi takarítás, krumplipucolás várta őket a konyhán. Sárosi el nem árulta volna, hogy bárkire neheztel, csupán  mosolygott sárgán, napfényes vályogvető-gödöröcskékkel az arcán.

Más alkalommal, midőn a gatya-raktárban magnóról tanulgatta a rádiótáviratokat "levenni", a sorállományú tisztesek meg az ajtó előtt túl hangosan röhintették el magukat a sebességen, Patkány felmosatta velük a laktanya aszfaltját. Hogy-hogy nem, de cseppet sem véletlenül - a dolog a zászlóaljparancsnok tudomására jutott, s mivel a csontcsillagosokat köztudottan tilos dolgoztatni a munkáshatalom ugyancsak csillagos Néphadseregében, a törzsőrmester szája sarkában egy időre kényszeredetté vált a mosoly. A kapott fenyítési tételt nem tette közhírré. Várakozott csupán, és sohasem hiába.

Amikor aztán Urbán százados - más néven Szimat -, a zászlóalj elhárító tisztje a vamzert osztotta be írnoknak Sárosi szolgálatvezető mellé, az egész század leste, mire mennek ketten. A kényelmes írnoki beosztásban hirtelen rengeteg tennivaló, megannyi munka adódott: leltárak, nyilvántartások, a kiképzési terv tisztázatai, így aztán ettől kezdve a „rendőrségi munkatárs” a század klubban nem nagyon fordulhatott elő. Eltávon még kevésbé. A saját egyéni takarodója időpontját nem egyszer ki kellett tolnia. Durva szó nem esett kettejük között, csak körülírások. Parancsok, amelyek eleve nem teljesülhettek. Nem telt bele két-három hét, a besúgó éjszaka bevizelt, majd hamarosan elvezényelték, a megfelelő pillanatban elrendelt rovancs során fefedezett raktárhiány miatt. Rákospalotára, a rettegett futkosóra került. Nem érdekelt a sorsa senkit. Arra sem emlékszem, hogy velünk szerelt-e le.

Pati? Benne volt a pakliban. Sőt: népszerűvé is válhatott…