O. Nagy Zoltán stallumai
A kérdést lehet blaszfémiának értelmezni, azonban e sorok írója nem szánta annak. Keresztelő János és a nálánál nagyobb viszonyát soraim nem érintik. A földi Jézus természetéről nem szeretnék értekezni, hiszen a NolBlogon megtették és tehetik nálam illetékesebbek, például Lordart és Maxval, Ossian – és persze Sos7. Az utóbbi azonban ritkán jár erre, talán épp műveli a csodát, gyakorolja a kereszténységet, s nem ér rá magyarázni.
A jezsuiták első szándéknyilatkozatukat Párizsban tették, azon a helyen ahol ma a kurvák és a buzi kurvák placcáról felfelé, a festők Montmartre-ja irányában halad a turista, hogy elérje a dombtetőn 1919-re felépült örökimádó templomot. Jézus nyilvánvalóan nem lehetett jezsuita, hiszen születése és az ő követésére fogadalmat tett rend megalakulása, majd római pápai elismerése között cirka másfélezer év telt el. Az erre a környékre irányuló, és a rendbe való belépési szándékáról, noviciátusáról, felvételéről nincs tudomásunk.
A jezsuita szónak azonban létezik a köznyelvben egy mási jelentése is, képmutató, álságos, a tudását, szókincsét nem a legfőbb parancsolat beteljesítése érdekében használó személy. A jezsuitákról elterjedt vélemény, hogy rendkívül képzettek, tanultak, fegyelmezettek és a céljukért még az ördöghöz is alkalmazkodni képesek. Irodalmi közhely például az uralkodó minden bűnét megértéssel kezelő, azokra kibúvókat citáló jezsuita gyóntató, aki ezzel a magatartásával akár ezer és ezer hitetlent vagy másként keresztet vetett, vagy keresztet egyáltalán nem vető tévelygőt juttat a máglyára, tesz földönfutóvá, fosztat meg vagyonától, házától, templomától. Ad majorem Dei gloriam.
Jézust a nevét viselő társaság ilyetén túlkapásaihoz kapcsolni valóban nem lehet. Hogy az ő nevében mi jót és mi rosszat cselekedtek, ez nem az ő műve és nem a témánkhoz tartozik. Annál inkább a nyelvi divatok. A köznyelvből a hazánkban is dúlt véres, erőszakos, uralkodói önkénnyel támogatott ellenreformáció következtében például a pápistaság, mint tulajdonságjelző fogalom kiveszett (kálvinista van – de pápista nincs!). Manapság már kerüljük a jezsuita szó előbb körülírt értelemben való használatát. Helyette inkább farizeust mondunk.
Farizeus volt-e Jézus?
Ha azt írnám, igen, a földi Jézus egy volt azok közül, akik nem a főpapi rendből származtak, de ismerték az Írást, és azt fontosabbnak tartották, mint a templomi rítust, akkor számosan ismét csak háborognának. Jézus, mint írástudó?! Jézus, mint farízeus? Pedig az volt, s különb a többinél.
A háborgás annyiban jogos, amennyiben eredeti értelmétől eltérően szemforgató szómágiást értünk a farizeus szó alatt. A farizeus csak a saját hasznát és üdvösségét szem előtt tartó képmutatót jelent, bár nem egészen jezsuitát!
A jezsuita a köznyelvben – ma már igaztalanul – a cél szentesíti az eszközt elv képviselője. Ő az, aki magasztos szándéka, az üdvözülés/üdvözítés égi, vagy a kommunista mennyország földi megvalósítása érdekében mindenféle istentelen és embertelen módszert megengedhetőnek tart. Van, akit az ilyen praxis taszít, van, aki lelkesedik érte. A történelem legnagyobb tömeggyilkosának, Sztalinnak a szentképeit/ikonjait évente körbehordozzák Vörös téren egykori áldozatainak máig igazhívő hívő utódai. Szentesítik vele együtt a módszert is. Lelkük rajta.
A gyalázatot azonban magyarázni lehet, időben visszájára fordítani nem. A jezsuitákat a nekik tulajdonított, de sok más rosszféle hatalom által is használt önigazolást nem Sztalintól sajátították el, nem őt követték. Időben Sztalin később érkezett, Bécstől nyugatabbra, például Párizsban a Dombon pedig nem fordult elő. A korábbi gátlástalanokból önkényes eljárás volna Sztalin legjobb tanítványait gyártani.
Akkor tehát lehetett-e jezsuita a földi Jézus? Ha mégis, akkor micsoda lehetőségek a politikában! Micsoda távlatok a szófacsarásban, uram bocsá' – az irodalomban!
O. Nagy Zoltán a nyolcvan évvel előttük élt Villon nagybátyját, névadóját jezsuitázta le. Róla írhatta, hogy, „kirúgják a klérusban viselt állásából,„- mivel állásba menni az unokaöcsnek soha eszébe nem jutott. Vastag Margónál ugyan betöltött valamiféle hasonlót, s bizonyára jól is állt neki, ha már eldicsekedett vele, hogy jól ityeg bizony, ugyanezt azonban a kanonok nagybácsiról nincs okunk feltételezni. A kanonok szó népi etimologizálását mellőzzük. Amúgy klérusban viselt állás nem létezett, az egyház szervezetében, valamelyik káptalanban volt kanonoki állás, amelyet - akár az iskolában, vagy akár királyi hivatalban, kancellárián - klerikusként, azaz egyházi személyként töltöttek be az írástudók.
A szöveg így folytatódik: „kész, vége van, jön a csavargás.” De a nagybácsi nem csavargott! Nincs róla adat. Igaz, állása volt neki, a klérus tagja is csak ő lehetett, de ki nem rúgtak onnan, amint az összehányt szövegben mondott ifjabb Villont sem a klérusból és nem a hivatalából rúgták ki.!
De nézzük, hogy van tovább:
„1461-ben, mint jó jezsuita, a király figyelmét felhívandó, megírja és elküldi az Ének azok ellen, kik a Frank Királyságra fenekednek című költeményét, valamint a Levél Bourbon hercegéhez címűt, de elhajtják, utolsó reményként visszabaktat Párizsba, azt remélve, hogy számkivetettsége alatt megbocsátották tetteit."
Még hogy Villon jó jezsuita?! A klerikus nagybácsi sem, akinek kanonoki stallumából Villon tanulmányainak finanszírozására futotta. A jövedelemmel járó kanonoki stallumokat valóban többnyire klerikusok töltötték be. Jezsuitákról azonban a XV. században szó sem lehetett!
http://onagy.nolblog.hu/archives/2011/01/08/Villon_s_az_akasztfa/
Metafora! – válaszolta óvatos kételyemre Onagyz –, metafora ez, Atlasz.
Bevallom, meghökkentem. Nem értek hozzá. Mármint az összevont hasonlathoz, fajtáihoz és természetéhez. Igaz, úgy véltem, hogy egy olyan szövegben, amelyik irodalomtörténeti adatokkal operál, anakronisztikus trükköknek helye nincs. A szóképek nem hazudtolhatják meg a témát! Különben a farizeus Jézus lesz a Jézus társaságbeli Aczélos Szoszó legjobb tanítványa! Továbbá nem látom azt a tulajdonságot, amely összekötné a hasonlót a hasonlítottal! Nem látom sem a történetileg igazolt valóságban, sem annak O. Nagy Zoltán által kreált változatában. Nem tudom a két egybegyúrt személy jezsuitaként való alaptalan jellemzését elfogadni, annál inkább a módszert, amellyel készült.
De spongyát rá, azaz a számra, megsérült önérzetemre: hiszen folyóméterekben mérhető arányban visszafejlesztett könyvespolcomon még mindig megmaradt a Tekintet egyik, talán tizenöt évvel ezelőtti száma, egy remek O. Nagy Zoltán-írás okán. Talán ő tudja jobban, az ő szakmája, az ő metaforája. Mint mondtam, én nem értek hozzá.
Azonban itt egy másik írás, szintén szó szerint a tavalyi. Veres Péter stallumairól.
„…Veres Péter ott totyog a felvonulók közt, talán mégis, minden ellenkező híreszteléssel együtt bűntudata lehet a Rákosi-féle hadügyminiszteri stallum miatt.”
http://www.irodalmijelen.hu/node/4958
Az örmény rádió így kommentálná: A hír igaz! Csak nem totyogott – hatvanévesen miért is totyogott volna?, nem volt bűntudata, a meg nem történtért nem lehetett, hiszen nem volt Rákosi hadügyminisztere A többi stimmel.
A stallumok is, hiszen metafora. A szerző szerint, aki ért hozzá. Superior stabat lupus. Aesopusnál, La Fontaine-nél és Nagy Lajosnál nemkülönben.