Atlasz voltam

Atlasz.

Könyvvásárlási keret pedagógusoknak

2011. március 13. - Atlasz.

Gond, az lett belőle ölég!

HatkilóBlogbejegyzésben elbúcsúztattam egy könyvesboltot, s ennek kapcsán a hozzászólok megemlítették a potenciális vásárlókat. Aki első sorban szóba jöhet: a diák, a pedagógus. A diáknak kevés a pénze, amelyiknek sok van, nem könyvre költi, az utóbbi meg haladó nemzeti hagyományaink szerint hótt szegény.

Az én időmben akadtak módos pedagógusok. Volt, akinek sikerült jól férjhez menni, más taxizott, rózsát termelt, autós-iskolát vezetett. Aki nem ment férjhez, az bizony nélkülözött ezt-azt. A magam féle humán szakos balfék pedig legfeljebb építkezésen trógerolhatott. Akár pályám kezdetén, Soroksáron a komolyzene rajongó mingréliai herceg, aki betonozott, téglát pakolt a húsvéti szünetben, de a végén lemezeket hallgatva tölthetett egyetlen napot. Elégedetten szólt erről, majd belemélyedt az irodalomdolgozatokba, kecses, hosszú ujjaival lapozott, és simított egyet rajtuk.

Pár év múlva magam is 40 %-os apa lettem, hordtam a téglát, pattantam, ha szóltak: –Tanár úr! Maltert! – s amikor Simon Gyula pallér urunk nem nekem, hanem az egykori kőműves tanulónknak lökte oda, hogy: – Öcsi, ne gyere holnap! – még büszke is lehettem. De a napszám nem könyvre, hanem kenyérre kellett.

Idővel költöttem ismét könyvre is, a megmaradt 60 %-ból.

Aztán a Magyar Bálint-féle minisztérium könyvvásárlási pénzzel rontott rá a nemzetére, annak amúgy is szerencsétlen napszámosaira. Az évi 12-14 ezer forint bérkiegészítés 2010-re négyezerre fogyott. Oda se neki: kis pénz, kis gond!

Mert gond, az lett belőle ölég.

Volt olyan, aki év végén inkább visszafizette. Pedig, ha engem kérdez, személyre szólóan javasoltam volna a billenő bútorok alá a kemény kartonra nyomott leporellókat. Itt-ott beszerezhető lett volna könyvként számlázott CD. Nem olyanok, mint Gizike boltjában. Alacsonyabb igényszinttel ilyesmit a többinél lehetett találni.  Ha kérik, mutatom, bár sem CD lejátszóm, sem képmagnóm nem volt. Tévém sem, egy darabig.

A tanáriban tudták, hogy könyveket azért veszek. Pedig nem nagyon buktam le könyvesboltban. Bibliotékában is négy öt kollégával, ha találkoztam, a tanulni kényszerülteket nem számítva. A tanári asztalról negyed századon át mindössze egyetlen könyvem tűnt el, Szentpétery Magyar oklevéltani naptára. Ritkaság. Hogy mi szükség volt erre egy szakközépiskolában? Semmi. Ám ha egy kolléga felesége még tanul…

A Fekete Özvegy nem tanult történelmet. Nem tanult semmit. Ugyan miért kellett volna könyvet vásárolnia egy 100 %-os matematikusnak? Hiszen az egész középiskolai matek két A4-es lapra felírható! Arra is elég, hogy egy illető erre alapozza minden emberi és szakmai területre kiterjedő kompetenciáját. Minden  más: potomság. Pszichológia, művészetek, idegen nyelv: ganz egál!

Szerettem vele beszélgetni, imponáló volt az esze, intelligenciája, igényes, csinos megjelenése, tanári tartása. Mint mondják, jól is tanított. Az empátiát azonban csak hírből ismerte. Pedig akkortájt jött divatba, s mivel a Fekete Özvegy pedagógiai szinekúrából ejtőernyőzött hozzánk, hallhatott róla ezt-azt. Némi technikával és megfelelő beosztásban ennyi elég ahhoz, hogy a tájékozottság látszatát keltse. Az volt. Nagyon tájékozott.

„Az a mocsok!” meg „a disznó!”, „az ávós neje meg a veje” és „a hülye párttitkár!” – sziszegte. Az ő párttitkára országszerte becsült tudós, és a barátom. Soha személyes rossz szót nem hallottam tőle sem másról, sem a Fekete Özvegyről, akinek a nevére természetesen könyvszámlát írattam.

Telt rá forintból, empátiából szintén. Hogy ne szenvedjen.

Azután megváltoztak a dolgok. Kisfőnök lett az, aki korábban arról öblögetett, hogy az iskolába lépve nem tudta, ki a takarítónő, s ki az igazgató asszony. Ekkorra biztosan felismerte. Vagy a korábban mocskolt elvtársai segítették. Ezekben a körökben sosem voltam otthon, s vele sem beszélgettünk már, csak utasított.

A könyvelszámolásaim kétszer-háromszor dobta vissza. Becsületére váljon, hogy többé maga sem kért. Nem is adott. Becsülettel elvette tőlem, amit tudott. Pénzt, paripát, megbecsülést. Könyvjegyzék helyett egyszer összeadom.

Sem könyvtárat, sem lelkivilágot – afféle emberi limlomot – véle nem cserélnék.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr708265700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11692 2011.03.13. 19:56:23

Van, amit csak sejtetsz, van, amit kimondasz, egészében véve talán értem mint a könyvek barátja, hogy miről is írsz... Nem vagyok pedagógus, de közöttük dolgozom. És könyvek között. Szegény szétnyirbált, önmagáért való gonoszság okán cincált, pengézett, tépkedett, banánhéjat a lapok közé szuszakolt könyvek között. Ha kevés szöveg, kevés információ és sok kép: akkor jöhet. Még a szolid, vékony kötelezőknél is megnézik, melyik a nagyobb betűs... Klasszikust szinte egyáltalán nem,- kortárs egy-kettő pedagógus visz, még szakirodalmat is alig...és tiszteletben tartva az irányultságot, a gyagya ezoterikus irodalom még csakcsak, és két szél(sőség) Wassalbertisták meg a Coelhosok, középen Harry Potterrel... Nekem is van emberem - élet és halál ura - akivel nem cserélnék lelkivilágot (nincs neki), az egyetlen, amitől mozog, az a becsvágy... becsülettel nehezít ott, ahol könnyíthetne... Neked, nekem, még könyv - talán vigaszul, a régiek, a hűek. Újakat nem veszünk, legfeljebb karácsonyra kapunk egyet.-egyet. Keretünk nincs, megfosztottak tőle. Ahogy lassan mindentől...:(

60145 2011.03.13. 20:34:45

1. evalajos : Köszönöm a szakmai érdeklődést! A címadást elszúrtam, mindenképpen. Mert ahogy Te is látod, nem arról szól, csak arról jutott eszembe, és kikapcsolódtam vele. A többiről: a vevő rendel, ilyen a világ!

15138 2011.03.14. 10:30:24

De úgy látom, a fegyvered meghagyta. :) (pénz, paripa) Elöször a munkáról: 91-ben hallottam elöször olyat, hogy egy tanár mellékkeresetet vállalt: a férjem bátyja a piacra járt árulni. Én döbbenten nyökögtem: de hát tanár... Ennyit rólam és a viszonyaimról. Anyámnak, apámnak volt mellékállása, több is, de mind tanári. Teljesen megdöbbbentem a piacoláson. Hát ha még kőműves-munkát hallottam volna!! A könyvvásárlási keretről hallottam, kértek tőlem is, ha "vennék könyvet", családtag. Megtettem párszor. Akkoriban éppen nem nagyon tellett könyvekre, úgyhogy az összeg miatt nyugodtan alszom. A matematika tanáraim egytől egyig jó matekosok és nulla empátiások voltak, ezért az én fejemben a kettő ki is zárja egymást. :) A fizikusokból egy nagyszerű tanárt ismertem csak, Vida Józsefet, a többi említésre sem méltó volt, viszont Józsi bának hála, a fizikát a mai napig értem és szeretem. Na persze, általános iskolai szinten. :)) Ha belegondolok, már akkor sem minden tanár volt odavaló, pedig akkor még legalább presztízsük volt - elfogyóban, de volt. Mára...lelkiismeretfurdalással szidom a tanárokat, mert nem hiszem, hogy jót tesz a gyerekeknek, ha otthon a szülő a tanár miatt tépi a haját, viszont a gyerekem fontosabb, mint hogy mit hisz a tanáráról. Örök dilemma marad, tanárként, tanárgyerekként, 25 éves ismeretségekkel, amik jó tanáraimhoz még mindig fűznek. (kettőről van szó) Hát, nagy témába vágtál, Atlasz. :)

194491 2011.03.14. 11:10:41

Kedves Atlasz most olvasom előző bejegyzésedben az általam is látogatott bolt szomorú végét. Nehezen akarom elhinni, hogy igaz lehet ez. Egy "ilyen" könyvesbolt bezár? Szegeden? Letörten olvastam a legújabb írásodat és. Érzem a keserűséget, a finoman megfogalmazott reménytelenséget szavaidból. Kedves Atlasz, valójában nem találok szavakat sem. Ha Szegeden jártomban-keltemben az említett üzlet előtt jártam, szinte biztosan betértem és bizony nemigen távoztam üres kézzel...Inkább valami mást nem vettem meg, annyira jó volt ez az üzlet...nem lehetett nem vásárolni. Ha tehetem könyvtárak selejtezéseiből remek könyveket válogatok-potom áron. Ha tehetem csillogó-villogó könyvpalotákban sétálok andalogva és örvendezem a könyvek hatalmán - mert valljuk be, ha sok is a bulvár és az alacsony színvonalú irodalom (ezt most félve írom le, azért mégis jobb hogy VAN olvasnivaló. Emlékezem legidősebb lányom irodalmi "próbálkozásaira", mint kisiskolás, elsősorban a vidámabb dolgokért rajongott. Rendszeresen kikönyörögte a Hahota című "épületes" kiadványt. Apja dohogott....nem ezt kéne olvasnia....én csitítottam, valahol el kell kezdeni...csak a kedvét ne!!! Könyörgöm a kedvét ne vegyük el az olvasástól. Aztán később Thomas Mann-t is szívesen és élvezettel olvasta. No, befejezem, nem a saját fényezésem miatt írtam kommentet hozzád...sokkal inkább a te stílusod miatt, ami számomra mindig inspiráló. Atlasz, üdvözöllek

15138 2011.03.14. 11:29:17

Off: Valika, ha visszajössz, töröld ki a cookie-kat a gépedről és úgy próbálj belépni. Pardon, Atlasz. :)

60145 2011.03.14. 12:06:54

3. Nefelejcs : Ha ismernéd a különmunkák részleteit, ugyancsak meglepődnél! A könyv keret jót tett, annak, aki kapta, annak, ahol elköltötték, és az adóbevételeknek is. A tanárok a sötét oldalát is ismerjük, mi magunk. Van, ami a tanulónak tűnik fel. Bejegyzés lesz...

60145 2011.03.14. 12:10:40

4. Valéria666 : De jó, hogy nem tűntél el! Rég volt bejegyzésed, akárcsak Nefelejcsnek. Az olvasást illetően én is törekszem engedékeny lenni. Néha a minőségi hazafias irodalomból háború lesz, ennél mégiscsak jobb egy kis turbékolás.... (Úgy emlékszem).

194491 2011.03.14. 13:03:56

7-re El nem tűntem, csak nagyon elfoglalt vagyok - nem sajnos, inkább örülnöm kell ennek - viszont sajnálom, hogy olyan ritkán tudlak benneteket olvasni - hogy az írásról már ne is szóljak . Amit a turbékolásról írtál : jól emlékezel :))) üdvözöllek :)

jehu a zsidok kiralya 2011.03.15. 21:05:08

Sálom Kifelé!