Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Még pisálni sem mehetsz el!

2011. március 21. - Atlasz.

- Kedveském, erről a pályáról még soha senkit nem küldtek el azért, mert nem értett hozzá! -

- Kedveském, erről a pályáról még soha senkit nem küldtek el azért, mert nem értett hozzá! -

A pátyi iskolaigazgató e szavakkal nyugtatta meg szabódó nejeségemet, midőn a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a testnevelés órák mellé rajzot is osztott reá. Nos, nem is küldték el soha, sehonnan. Ahogyan másokat sem.

Nekem gond nélkül került állás diploma után, nyár végén is, a fővárosban. Három hónap a Honvéd Művészegyüttesnél, azután kollégiumi nevelőtanárság. Jól el voltam az utóbbival. Nem kerestem régi tanáraimat, pesti ismerősöket jobbért, kényelmesebbért. Lett volna kit. Engem azonban hamarosan megkerestek. Szegedről, a tanszékvezetőnk.

Megtudtam, hogy diáktársam a tanárképzőn négy évet és az iskolában négy hónapot abszolválva sportújsághoz szeretne dobbantani. Felmondási idejét akkor engedik el, ha talál maga helyett egy másikat. Onnan, ahonnan jött. Arról a tanszékről.

„Soroksár bemondta” – így említették akkoriban Pesten a Szabad Európa Rádiót. Persze jártam már itt, Budáról nézve külföldön, átutazóban. A Hősök terén bosszantott fel Verbőczy barátom nyeglesége, amikor a gyanútlan helybeli srácoktól megérdeklődte, hogy merre van a községi kút. Pedig a kérdés csak bő tízévnyire járt az igazságtól. 1950-ig önálló község volt Soroksár, és még azután is sváb egy kicsit.

Kimentem tehát ismerkedni. Hátha lesz a fiatalasszonynak Pátynál közelebb állása. Elvégre nagyjából ugyanott tanult ő is, ahol Szabó Sanyi meg én.

Zalka Máté Általános Iskola, SoroksárAzonban az igazgató keményen ellenállt: – Férfi helyett nőt nem veszek fel! – szögezte le. Akkor minden másként volt, manapság ugyanezt nem tehetné. Ráért végigkalauzolni az épületen, az öt éve elkészült, világos, tiszta iskolán, szünetben bekukkantottunk két szaktanterembe. Az egyikben, az első emeleten az egyszerű tanári asztalba épített magnó és az írásvetítő üres állványa ragadott meg, a „nyelvi labor”. A második emelet hátsó lépcsőháza melletti terem Sanyi műveként a történelemtanításnak szentelődött. Ilyet még a gyakorlóiskolában sem láttam! Megfogott, megegyeztünk. Elszegődöm, s ennek fejében a pátyi mindenes helyet kap a napköziben.

Egy idős, jó megjelenésű kolléga – fejre simuló, szinte fekete haj, szájszélen futó Jávor-bajusz – volt az első, aki a szokásokról eligazított. Marosi Pista bácsi nem rég ment nyugdíjba, Soroksáron lakott, ismerte a dörgést. Épp a hiányzó napközist helyettesítette.

– Ide figyelj faszikám! Itt dolgozni kell! Érted? Dolgozni! –

Jól látta rajtam, hogy nem értem, miért ne kellene? Tény, hogy a Honvéd Művészegyüttesnél lehetetlen volt bármi értelmest csinálnom, de egy iskolában?!

– Ha folyosóügyeletes vagy, még pisálni sem mehetsz el, azt Vera nem tűri. Nem késhetsz óráról, nem jössz ki előbb, gyereket nem küldhetsz ki! Itt nem lehet lógni. De munka után azt csinálsz, amit akarsz, elmehetsz vasárnap templomba, Verát nem érdekli! Csak a munka! –

Paraszt - SoroksárA templom kétszáz éve is ott állt az iskola mellett, az előbbi mögött annak rendje-módja szerint a Paraszt, a patinás kocsma. Hogy ki járt az egyikbe vagy a másikba, sohasem érdekelt. A tanárok némelyike megfordult egy bögrecsárdában, a Marx Károly út túloldalán. De az igazán fontos helyet Halmos Pista – számomra a mingréliai herceg – mutatta meg. A magas, vékony, karakteres megjelenésű talpig magyarossal a közeli állami gazdaság borkimérését kerestük fel, a Vecsési utcában. Az e célra rendszeresített műanyag kannákat teleméretve hosszú, de egyenes léptekkel tértünk meg a Hősök terére. Értelmet nyert a tanári hűtőszekrény. Ezzel a művelettel minden szükséges feltétel összejött a beilleszkedéshez.

A belépő-beavató koccintás után máskor is előfordult, hogy tanítás végeztén hazafelé tartva a főnökasszony vagy más kolléga megállított:

– Laci, nagyon siet? Üljön le, töltsön, legyen szíves! – és ötösben-hatosban, kinek mikor meddig engedte kedve és ideje, a tanári szobában kvaterkáztunk.

De nem egy pohár bor kedvéért járt naponta három átszállással Fenyő Gyula Óbudáról, mások Zuglóból, nejem és magam akkor épp a Majakovszkíj utcából Soroksárra. Az akkori, nagyvárosnyi népességű XX. kerületben tizenhét általános iskola szolgáltatta mindazt, amire a Tanterv és utasítás kötelezte. Diktatórikusan. Ahogy az országban mindenütt. A Zalkában azonban nem a bölcs pátyi igazgató, hanem a Marosi Pista bácsi által közvetített normák érvényesültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr788265704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11692 2011.03.21. 20:40:44

Csak a pluszt írtam első felindulásból, ugyanis általában tudom követni a gondolatmeneted - a linkekkel együtt - ám mindig arról írok, amit eszembe juttatsz...most egy kicsit megijedtem a "tudástól", írtam már, hogy sok tanárt ismerek, és bizony, itt a szakma már elnőiesedett, olyannyira, hogy maga az igazgató is...(szerintem hiányzik a pályáról a férfitanár, azért is, egyre kevesebb családban van apa/férfi modell, ami nagyon meglátszik a korlátot nem nagyon tűrő kiskamaszok viselkedésén) A mostani tanárok rengeteg fölösleges, vagy bizonytalan kimenetelű kötelezettséggel vannak terhelve, ami évről-évre változván tanárban, gyerekben zavart idéz elő ,,, És Soroksár is? reggelenként ott jövök keresztül busszal, rendezett, feltűnően tiszta (svábok is laknak még jócskán...) mentik a műemlék házakat, parkosított és a templom esti megvilágításban képeslapra kívánkozik.... Bocs a kalandozásért....

60145 2011.03.21. 23:00:00

Anton, Évalajos, örülök, hogy emlékeimről olvastatok! 3. Évalajos: akkoriban még megtehette az igazgató, hogy férfiak is legyenek a tanári asztalnál, ma már ez nehezebb. Ahol nincs pénz, azt a pályát átengedik a nőknek, ahol meg van, onnan bilincsben viszik el Geréb Ágnest. Nagyon sok felesleges teher volt az iskolán, hogy az íróasztalok létét igazolja. Soroksárról még szeretnék írni, amíg bizonyos Alzheimer közelebb nem jön hozzám...

60145 2011.03.23. 16:57:50

5. Anemone : Örülök, hogy erre jártál.

205707 2011.09.11. 12:57:26

A sok "kék színű utalás" mentén már mindenhová mászkálok, majd megkergülök még... Rosszabb vagy Atlasz, mint a függőségi iszony -)) Ha torna- vagy kémiatanár lettél volna, legalább nem kéne kényszeresen innom soraidat. De (sajnos?) ízletesek...

60145 2011.09.11. 13:50:59

Purim, Bozsó Józsi bácsit - Helsinki ide vagy oda- , nem szívesen formáznám, Illye tartását azonban igen! Bár nem kémiát tanított, csak olyasmit. A hiperlinkek lehetősége már akkor elbűvölt, amikor még nem tudtam csinálni. Word szövegszerkesztőben még most se. Az élet és az emlékezet ilyen, rakódik egymásra, kapcsolódik ide-oda, akit érdekel és van rá ideje, alámerül. Hogy kedves közös témánkra utaljak, egyszer egy zsinagógai elöljáró magyarázta nekem, hogy a Talmud rétegei: mint a hagymáé. A régész gyakorlatiasabban: a be akarunk jutni a mélybe, le kell fejteni a felső rétegeket.

Balogh György 2012.01.15. 11:00:33

Nagyon remélem, hogy jó helyen járok 1962-ben végeztem az általánost, a soroksári Zalkában Laci bácsi osztályában.Máig hálával gondolok egykori osztályfőnökömre. Emberségével, elhivatottságával oktatási módszreivel messze megelőzte a kor akkor "elfogadott" módszereit. Tisztelettel kívánok minden jót. "Balogh Gyuri"

60145 2012.01.15. 14:16:30

Azt remélem én is, hogy ez jó hely, gyere máskor is! 1962-ben azonban csak a lacházi tábor felé átutazóban jártam Soroksáron, a kék színű linkre kattintva olvashatsz róla. Én is akkor végeztem a nyolcadikat. Ez a történet 1974-ben játszódik.

SatraFa 2014.04.08. 20:55:35

76-ban kezdtem az első osztályt a Zalkában és Halmos még engem is tanított :)

60145 2014.04.08. 22:00:05

[SatraFa](#2795346) : Örülök a kései találkozásnak, és a közös ismerősnek!
süti beállítások módosítása