Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Emike kiosztott

2011. június 10. - Atlasz.

Ballagás közben

Don QuijoteAbban a negyven percben, amelyet az utolsó, ballagtató osztályfőnöki órán kívül töltöttem el, tanári székszomszédommal beszélgettük.

Nem sok közös vonásunk lehetett. Nyugodt, kiegyensúlyozott nő volt, aki soha nem hozott problémákat a tanáriba. Se a magánéletéből, sem az osztályokból. Úgy gondoltam, a fegyelem, a visszafogottság Nagy Gusztávné olyan tulajdonsága, amellyel nem a férje, a hívatásos katona ruházta fel, hanem alaptermészetéből, családi hagyományaiból adódik. Emike szolid maga-tartása, pletykamentes józansága bizalmat ébresztett bennem. Akkori önmagamtól különböző habitusát becsültem, ezért kértem meg őt, még ötödikben egy órányi mértékben osztályfőnöki helyettesítésemre. Megjegyzem: a szintén nálam tanító Mari felkérése képtelen lehetőségként is csak most, az elemző visszaemlékezés menetében jutott eszembe.

A dolog úgy kezdődött, hogy segítséget kértek a lányok:

– A fiúk verekednek! –

A fiúkat meghallgatva jót derültem, midőn megnyúlt képpel háborogtak, hogy hiszen a lányok csipkedik, lökdösik őket, hol a sorban, hol a padokban, és hazafelé menet, mégpedig minden ok nélkül! Ha mondták, nem kételkedhettem benne. Az önvédelem jogosságát nem, de megvalósítás módját elutasítottam:

– A lányokat nem szabad verni, csak rugdosni! Különben kijön a java! – közöltem a kiskakasokkal, abban a reményben, hogy a szokatlan szófűzés hitelesíti, s egyben emlékezetükbe vési a normát. Bizony, így is lett, szó szerint, amint ezt Soroksáron megszokhattam. Kérésem teljesítve, az utasítás kőbe vésetett! De a nemes – mert hiszen nemtelennek éppen nem nevezhető – huzakodás mégis folytatódott tovább: a lányok egyre hangosabban, továbbra is a legártatlanabb pofival panaszkodtak.

– De hiszen a tanár úr mondta! – hökkentek meg a daliák újabb dorgálásomra, erre aztán én is. A rugdosást kár volt említeni. Ebben a társaságban nem a falnak beszélt az ember. Rájöttem, hogy a probléma megoldását, s egyben a félreértés tisztázását egymás között, férfi a férfival alapon kell intézni. Ha végre felfogtam is, a korán serdülő lányok nyugtalanságait velük ily módon nem rendezhettem, nem lehetett hozzá saját élményeken nyugvó, kellő beleérzésem. Emikéhez fordultam segítségért, aki aztán afféle pótanyaként a bimbózó lányokat a női dolgokat illetően instruálta. Mit mondott, mit nem, de a kislányok nem piszkálták többé a fiúkat, akik persze valamivel később önerőből is aktivizálódtak. Gál Mari sem reklamálta már a simát, amellyel afféle hímsoviniszta macsóként kizárólag fiúkat tüntettem ki. A nevelési felületen.

Ballagó tarisznyaA ballagás idején, miután az osztálytermünk, a történelem szaktanterem díszítését Emike gyerekei befejezték, neki sem akadt dolga, én is kívül maradtam azon, amiért szabadságot kértem, amiért visszautaztam: a három közös tanévet lezáró búcsúzkodásból. Addigra a magammal hozott kis vízi úttörőket a díszítők beletették a tarisznyákba az iskolától kapott útravalók mellé. Nyomattam hozzá kártyát is, a formális köszöntőn kívül kedvenc hősöm, Don Quijote jelmondatával: Az út mindig jobb, mint a fogadók. Pedig túl sok változást éltem át ahhoz, hogy ne vágyódtam volna kalandozások helyett lecövekelni. Akár Soroksáron. Ahová Don Quijotét hazahívták, ám a ballagó tarisznyával a vállán Mari, a nyolcadik osztály fura ura kirekesztett.

De nem csak engem.

Hová lett az a nagy barna szemű, fehér bőrű, igen érzékeny kislány, akinek tízéves bajairól-gondjairól a csuklóján látszó forradások árulkodtak? Oly vékony egy gyerek-csukló, a halványkék erek szinte átütnek rajta! Milyen rettenetesen egyedül van az, aki késhez, pengéhez nyúl, hogy… Miért is? Fontos ez? A részletek nem számítanak az égadta világon semmit! Ha megnyílik, mondani fogja, akkor és azt, amit gondol. Annak, aki hajlandó fogadni. Ha valaki ott van, tartalékban, amikor az egyedül élő anya a maga küzdelmeibe majdnem elmerül…

Mariann az utolsó tanévben valami házibulis-lógós-mulasztós históriába keveredett Emike két szintén vizes lánykájával együtt, s mindhármukat kipenderítették a sorból. Az iskolából. Ezt hallván, a hirtelen támadt kényszerben egy akkor még divatos közhellyel reagáltam, a jókor kiosztandó két egyformáról, zordan. Szerep volt, és kéznél.

Emike kiosztott. Helyre tett. Nem kézzel, simával, két egyformával, hanem néhány ironikusan helyeslő szóval, melyeket higgadt, nyugodt tekintete ellenpontozott. Az empátia szót akkoriban nem ismertük, s ha az együttérzés kifejezését durvaság mögé titkoltam, a szégyent is le kellett nyelni. Mostanáig. De nincs harag: ha kiosztott, a hamis púder használatáért megérdemeltem. De vajon valóban ezt érdemelték a lányok?!

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr318265712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

178873 2011.06.10. 08:05:40

Nehéz kérdés . Mármint nem az alap, hiszen arra egyszerű a nemleges válasz. De a hogyan másként lehet? A tanári pálya szörnyű pillanatai, amikor az ember meg van győződve arról, hogy meg lehetne menteni a diákját – aki mire sem vágyik kevésbé, mint hogy megmentsék őt.

60145 2011.06.10. 08:24:00

1. solide : Valóban. Könnyebb írni róla, mint jól dönteni. Azért vannak alapértékek, irányok....

15138 2011.06.10. 11:39:58

Én amit eddig láttam: csak az a biztos, hogy nincsenek m indenkire ráhúzható minták. Ami beválik az egyik gyereknél, katasztrófális a másiknál. És nem készítik fel erre a tanárokat. Amit én csak akkor értettem meg, mikor szülőként élem át a gyerek átélhető dolgait. Amelyik tanárnak nincs gyereke, amelyik nem szereti a gyerekeket, annak semmi keresnivalója iskolában. És amelyik tanár mindig tudja, hogy mit kell csinálni, az nyilván téved - vagy sürgősen meg akarok ismerkedni vele. :)

60145 2011.06.10. 12:01:12

3. Nefelejcs : Ez jó, az utolsó mondatod :-D De a többivel sem tudnék vitatkozni.! Az említett történetet elszenvedettek iránt elfogult vagyok: vízi úttörőim voltak, egyikükről sem tudnék semmi elmarasztalót kiásni az emlékeimből. Nem pedagógiai esetként gondolok rájuk!

15138 2011.06.10. 12:35:13

Nem tudom, hogy jobban, vagy rosszabbul nevelném a gyerekeimet, ha tudnék pedagógiai esetként rájuk gondolni. :D A saját gyerek amúgy is más tészta, én legalábbis nem tudok (és a szüleim sem tudtak) csak szülők vagy csak tanárok lenni otthon. Sajnos, tanítani meg nem tanítottam, úgyhogy csak figyelem, te miket írsz le, miket éltél át.

60145 2011.06.10. 12:47:21

5. Nefelejcs : Ők is az enyéim voltak, természetesen. A szakma is fontos. A kávéfőzéshez sem elég, hogy valaki beleadja szívét lelkét, a neveléshez sem. És csak figyelj, nem mindegy, hogy kinek ír az ember! Tegnap nefelejcseket keresgéltem, a honlapomról kiderül, hol történt...

15138 2011.06.10. 13:41:51

Nefelejcset már nem tudsz találni, elvirágzott. :) megnézem a honlapod, remélem, az a hely, amire gondolok. Hátha te még tanáltál.

15138 2011.06.10. 13:42:24

Ej, már nincs meg nekem a honlapod címe...

11692 2011.06.10. 14:18:47

Ingrid Sjöstrand: Mamának este nincs ideje Mamának este nincs ideje a gyerekekre, és papa, õ is rosszul áll idõvel, és a nõvérem, neki aztán semmi ideje taknyos kölykökre A könyvtáros néninek nincs ideje beszélgetni velem, mert annyian jönnek könyvért. Csak a részeg, öreg bácsinak a könyvtár elõtt, annak van ideje beszélgetni a gyerekekkel. Még jó, hogy a részeg öreg bácsira nincs ideje senkinek se. (Vannak emlékeid...csak olyan szomorú leszek tőle...)

60145 2011.06.10. 15:13:44

7. Nefelejcs : Valóban csak keresgéltem! 8. Nefelejcs : ajaj! ha Nefelejcs is elfelejt :-( De én nem!

60145 2011.06.10. 15:16:34

9. evalajos : Mire az ember öreg bácsi lesz, felgyűlnek az emlékei. Igyekszik beszélgetni a gyerekekkel, vagy a könyvtár előtt, vagy az emlékeiben. Be lehet rúgni tőle...

78126 2011.08.15. 10:27:17

Ezt most vettem csak észre. Persze, hogy nem értem az egészet! (Át)ÉRZEM! Unokaöcsém, miután elvitte a hugom más suliba, és a "régibe" látogatva vidám képpel nem sokkal tanévkezdés után betért, maga az igazgatónő állta útját :"idegeneknek semmi keresnivalójuk az iskolában!!" Van, aki érti a dógát!

60145 2011.08.15. 12:58:02

12. Anemone : Megnyugtat, hogy nem csak velem fordul elő, hogy nem értek valamit. Talán a belinkelt bejegyzés eligazít. Egyébként: ez önkritika. És a lányokat fegyelmezettek iránti kétségem kifejezése. A Zalka, mint mondják, régen nem az, ami volt!
süti beállítások módosítása