Atlasz voltam

Atlasz.

Dédike csokra

2011. december 04. - Atlasz.

„Mikor egy híja volt az ezerhatszáznak”, a domokosiak megölték Báthory Endre bíboros fejedelmet.

„Mikor egy híja volt az ezerhatszáznak”, a domokosiak megölték Báthory Endre bíboros fejedelmet.

A halott fejedelemFőpapjuk elfogására küldte őket Mihai vajda, aki akkor – Buda török kézen lévén – a bécsi magyar király zsoldjában kívánta meg Erdélyt. Mai nyelven: a székelyek a havasalföldi vajdát szolgálva rontottak rá a saját nemzetükre – mivel szabadságaikat kívánták megőrizni. A hét hónapig fejedelem vétlen volt, szüneteltette azt a politikát, amelyre elődei és utódai rákényszerültek. Minden modern abszolutista hatalom – a királyi és a fejedelmi, a magyar csakúgy, mint a francia – igyekezett a rendi kiváltságokat, az adómentességet felszámolni. II. (Szapolyai) Jánosnak a közszékelyek alávetésére tett kísérletét[1] (Székelytámad–Székelybánja) rejti a kegyes emlékezet a csíksomlyói búcsú hagyományába. Hiszen a vallásszabadság igaz híve egyáltalán nem a saját hitét, hanem az adózást kívánta kiterjeszteni az állítólagos Tolvajos-tetői ütközetben. Minden birtokon belüli hatalom ezt teszi és ezt tette, a riválisai pedig semmitől sem riadnak vissza, hogy meggyengítsék. Így esett, hogy a magyar király akaratát ez idő szerint Erdélyben képviselő oláhországi vajda tetszésére a Lengyelország felé menekülő Bátori Endre vérét ontották 1599. október 31-én a Pásztorbükkben. szgy47.blogspot.com

Ezután Mihai Viteazul Unireáról[2] álmodhatott, a király Basta kezére adta Erdélyt, Báthory Zsigmond pedig fejedelemi székbe ülhetett ismét. A megrendült domokosiak a tragédia helyszínén keresztet állítottak, VIII. Kelemen pápa rendeletére vezekeltek, tartottak bűnbánatot. Közeli múltunkban a meggyilkolt Báthory helyett székely püspököt adtak az egyháznak.

Csíkszentdomokos templomkertjében

Márton Áron szülőfalujában kereshetjük fel a főpap emlékét őrző múzeumot. A kiválóan tervezett és megvalósított kiállítás látványelemei rendszerbe állított információkkal a megértést szolgálják.

A szülőház makettje a Márton Áron MúzeumbanEgyszerre, de mégis egyéni igény szerint tájékozódhatunk a székely magyarok huszadik századi történelméről, valamint a hitét, mértéktartását és övéi iránti elkötelezettségét minden megpróbáltatással szemben megőrzött püspök életéről. Márton Áron gondolataiból ízelítőt kapunk, szenvedéseinek érzelmi átélését a csendes, hivalkodástól mentes közlés könnyíti meg. Hatalmas élmény a találkozás vele! Szerénysége, egyszerű és rendkívül erős kereszténysége szívbemarkoló. Nem tartotta magát közjogi méltóságnak, legelsőnek ebben a világban, mégis felmagasztosult benne. Bennünk.

Dédike

 

 

 

Dédike, aki gyermekként ismerhette, már csak a portréját láthatja, amelyet Jánosi Antal és Szervátiusz Tibor állított a község főterére, a nap és hold között elhelyezett székely kereszt elé. A művész kemény anyagból formázta Márton Áron kikezdhetetlen arcát.

 

 

 

Csíkszentdomokos - Márton Áron emlékmű

Dédike este akart találkozni véle. Csokrot készített, hogy kivihesse a kereszthez 2004. december ötödikén. Hogy együtt köszönhessék meg Uruknak ezt a napot.

Mi magyarok Vörösmartytól tudjuk, hogy az emberfaj sárkányfog vetemény. Genetikailag ez a turáni átok. Nemcsak Thébai sorstragédiája, nemcsak a rossz hírű Báthoryaké, akik a Gutkeled nemzetség sárkányfogas címerét hordták, hanem a miénk. Mai uraink sem különbek a régieknél. „És áll (az előbbieknek) helyébe egy utálatos,... és békességnek színe alatt csalárdul cselekszik azzal”. Hatalomra vágyva 2004-ben a magyar állampolgársággal üzletelt, aki midőn csak eggyel felül voltunk a kétezernek, birtokon belül megadhatta volna, de mást kínált. Úgy rontott viszállyal magyar nemzetére, akár Mihai Viteazul négyszáz év előtt.

Vajon megérjük-e, hogy templomunkban ne a kufárok celebrálják a misét?[3]

Vajon lesz-e valaha örökségünk a Báthoryak helyett Márton?

Vajon bűnbánatunk mikor szárítja fel Dédike könnyeit?!

* * *

"A demokrácia azért a legnehezebb társadalomrendező elv, mert magas erkölcsi követelményeket állít fel, mind a vezetőkkel, mind a vezetettekkel szemben... A jövő század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, a hamissággal az igazságot állítja szembe, a gyűlöletet a szeretettel igyekszik legyőzni és a bosszúálló szándékra nagylelkűséggel válaszol."

Márton Áron, Kolozsvár, 1946. április 7.



[1] Az 1562-es országgyűlésen döntöttek arról, hogy a székelyek kiváltságait megvonják, állami tulajdonba veszik a „székely nemzet” tulajdonát képező vashámorokat, vas- és sóbányákat, az addig szabad székelyeket egyszerű földön-lakókként, jobbágyokként kezelik.

[2] Nagy-Románia első létrejöttét neki tulajdonítják, ezért áll lovas szobra számos erdélyi városban.

[3] Ancsel Éva után.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr758266182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

60145 2011.12.04. 06:15:58

Márton Áron idézett sorait az "első kiadást" kommentelve Évalajos hozta. Hálásan köszönöm Neki!

13118 2011.12.04. 09:34:55

"A demokrácia azért a legnehezebb társadalomrendező elv, mert magas erkölcsi követelményeket állít fel, mind a vezetőkkel, mind a vezetettekkel szemben" hm. 65 év elteltével sem sikerült megfelelni a követelményeknek ...

27518 2011.12.04. 09:45:38

Ez az egész írás Márton Ároné? Elolvastam Báthory Endre legendáját is. Nem gondoltam, hogy a székelyek közt volt egykor ilyen gazember, aki a hatalomért gyilkoltatott. Eddig inkább a székelyek igazi magyarságáról hallottam, még a viccek is ezt az egyenes, keményfejű székelyeket dicséri. Egy kicsit vigasztalódtam a hitük bátor megélését olvasva, mert olyan nehéz igaz hithű embert találni. Ezek a püspökök legalább nem a szégyent hozták Mesterükre.

60145 2011.12.04. 10:38:23

2. Hmmmm: ami különösen lehangoló, hogy mostanában mintha nem is törekednénk erre a megfelelésre.

60145 2011.12.04. 10:44:53

3. Only: Az idézetet ekként kaptam, s a helyben olvasottakhoz illőnek találtam. Itt Mihai vajda gyilkoltatott. A székelyek között akad sokféle, de az akkori gyilkosokat megbélyegezték. Márton Áron megítélésem szerint kimagasló ember, kiváló pap és igaz magyar volt!

13118 2011.12.04. 10:50:32

5. Atlasz törekvésben nincs hiány. csak épp' ami az egyiknek erkölcsös, az a másiknak erkölcstelen.

60145 2011.12.04. 12:22:27

7. Hmmmm: Ez cél szentesíti az eszközt erkölcse. Hoz a konyhára, egészen addig, amíg a ház a konyhával együtt le nem ég. Márton Áron kellene az újrakezdéshez.

12635 2011.12.04. 12:30:59

+++ Dédike nagyon kedves asszony lehetett, igazi életszeretet érződik rajta és egy kis kedves "huncutság" bujkál az arcán.

60145 2011.12.04. 12:55:49

9. gordius: Úgy lehet, ahogy mondod. Kedves volt, és az egész családja az ő szeretetét sugározta.

13118 2011.12.04. 16:07:46

8. Atlasz Márton Áron is egy iránytű, a keresztény hívőknek. ami meg a vezetők és a vezetettek erkölcsi viszonyát illeti a demokráciához, ez nálunk még hosszú ideig gyerekcipőben fog járni.

95527 2011.12.04. 16:08:14

A tanárnak az a hivatása, hogy tanítson mindig! Jó tőled tanulni. Olvastam Jókainál, hogy volt egy kifakadás egykoron: " Erdély adta a hősöket, a magyarok az árulókat."

205707 2011.12.04. 16:14:57

Minden áron Márton Áron...

60145 2011.12.04. 16:25:09

11. Hmmmm: Furcsa az egyházak viszonya a demokráciához. Az egyes híveké nem kellene, hogy az legyen. Itt lép be az egyéni felelősségvállalás, akár abban is, hogy elmegyek-e szavazni-választani, vagy nem, s ha elmegyek, a pártban-vezérben hívőként adom le a voksomat, vagy olyan emberként, akinek vezére bensőből vezérel.

60145 2011.12.04. 16:38:01

12. paplanyos: Tanítva tanulunk! Ennek a bejegyzésnek a számomra legfontosabb gondolatát egy nem történelem szakos fiatal kolléganőm segített 2004-ben felismerni. Dédike csokra az ő szavait igazolta. Jókai idézeted nagyon jellemző az író-fejedelemre és az ő Erdély-szeretetére. Ha most mondana hasonlót, biztosan megfosztanák a díszpolgárságtól, miegyébtől, ha már a zsenijétől nem tehetik.

60145 2011.12.04. 16:38:50

13. purim: de nem harminc ezüstön!

210560 2011.12.04. 22:18:45

Kedves Atlasz súlyos gondolatok, következtetések. Elgondolkodtató írásodat köszönöm Fanny

60145 2011.12.05. 05:34:31

17. Fannyvár: a cím, a bevezető mondat nem feltűnő. A nép szavazása és az országgyűlés döntése erkölcsileg nem egyenértékű. Akkor sem volt az, most sem az. 3. Only-nak talán nem írtam kielégítő választ, mert nem ismerem eléggé, most meg már elköszönt a NolBlogtól. Valóban nem Márton Áronnak szenteltem az egész írást. Az ő helytállása kontrasztot képez az egykori és jelenlegi kufárokkal szemben.