Meghívó - Verbőczy Antalra emlékezünk
Meghívó - Verbőczy Antalra emlékezünk
a Kazinczy utcai Szimpla kertben http://www.szimpla.hu/ június 15-én .
Nem tőle jött, ezért meglepett a levél: – Antalt három hete baleset érte, hamarosan látogatható! Gyere! – Mire Szegedről Pestre érkeztem, visszanyerte az eszméletét. Hazaútban alighanem az autóbusz és a járdaszegély közé esett. Felesége az inget és a hálószerű trikót róla lefejtve riadt rá a véraláfutástól elszíneződő keréknyomra a testén. A kórház nincs tőlük messzebb, mint a buszmegálló, iszonyú belső sérüléseivel a késést igazolandó mégis hazatért. Verbőczy szemérmes volt, nem mentegetőzött érzelmeivel, hiszen csak egy autóbusz ment rajta keresztül.
Tűnődve a halhatatlanságon
figyelmetlenül lépett az úttestre
saját halottjának tekintik
József Attila és Hemingway asszociációkkal éltük tizenéves, házibulis, iskolai balhés, kirúgott, elzavart, többé-kevésbé provokatív életünket. „Nyári estéken fönt ültünk a pad támláján, szorosan, mint dróton a madarak, lábunkkal harangozva a levegőben…” Fejes Endre novellájának dramatizált előadására kiosztottuk a szerepeket. Csak Verbőczy alakíthatta volna A Hazudóst, a költőt, akinek szájából szép volt az igaz. Szép és rekedtes, lefojtott, szemérmes. Mint a vers, Az én arcom is, amely személyes tragédiával terhelt, nem kisebbel, mint József Attiláé volt, s nem kevesebb hozzá Verbőczy elszánása sem:
az én bordáimon is itt a gézkötés
gyászlobogója az elvetéltnek
mégis naponta szülöm az elérhetetlent
Élményeink és mintáink lényegileg azonosak, mára lekopott róluk minden esetleges. Verbőczy Antal számára az elvetélt élet, a másik ember sosem volt-sosem lesz léte a személyes világ legfontosabb tényezőjévé vált. Talán éppen a tizenhatodik születésnapján, az elmeosztályra beutalva pecsételődött meg számára az életigenlés kényszerzubbonya. Akkor első ízben jött a hír arról, hogy látogatható. Sápadt volt, megviselt, majd túl az elektrosokkon – kissé zavart. Tétován találgattuk, vajon szerepet játszik-e, vagy tényleg… Borzongásunkat oldva spárgára kötött újságtekercset vonszolt, eljátszván, hogyan csapják be a főorvost Fifivel: – Persze hogy nem kutya, doktor úr, csupán újságpapír! – Bemutatta a szobatársait: a Vasas büfébe kijáró, Mark Twain külsejű méregkeverő gyógyszerészt, a faltól falig mozgó gépembert, aztán torokból mormolta el, hogy „itt a rácson át megszűrve halljuk kintről egy tébolyult világ zaját”. Mert kiürült a világ, s nincs ott más, csak a téboly.
Semmi semmi nem marad
Anyám véres lepedőt mos
semmi semmi nem marad
ma lenne három hónapos
Még kintről írta: „Ne haragudj, hogy az utóbbi időben le sem szartalak, de volt egy-két kellemetlen szituáció. Pénteken például azért nem tudtam kimenni hozzátok, mert délben kaparták a Hajnit és délután már olyan részeg voltam, hogy bementem a rendőrségre azzal a szándékkal, hogy riportot fogok írni. Persze kidobtak, de az ajtóban még elmondtam nekik egy versemet. Leginkább. Vasárnapig még telefonálok Anyádnak, s minden bizonnyal bemegyek hozzád! Addig is szia …” Kimenni hozzánk Máriaremetére kellett, telefon csak az utcán és anyám munkahelyén volt, bemenni hozzám a laktanyába látszik alkalmasnak. Verbőczy nem lehetett katona, én magam kértem, hogy bevonulhassak. Barátom a költészetbe, én előre menekültem. Ő nem így képzelte a rendet, én nem képzeltem el sehogy. Helytállni akartunk abban, ami adatott.
Harminc éve, hogy a harmadik láthatás bekövetkezett. Operáció, kemoterápiás kezelések antik postai nyomtatványokon jelzett dátumok. Hajnalig beszélgettünk a Fő utca 3-ban. Ugyanúgy felolvasott, magyarázott, mint máskor, s ugyanúgy kötözködtem. Apró cetlikre írta ötleteit, a rám bízott tennivalót, az utolsót. Már nem bízom Verbőczy Új Hármaskönyvében: a költemények, a Dórának és Fürtöskének írt nagyszerű gyermekversek és mesék, valamint a reá emlékező írások megjelenésében. Levelek, kéziratok, fényképek, és a szándék:
Felnevelni
e hatnapos világot
s abortusz múltunk
szétszórni a szélnek
