Atlasz voltam

Atlasz.

Otthon, édes otthon

2012. július 11. - Atlasz.

… mely Kisterenyén, a Salgótarján-Somoskőújfalu felé tartó 21-es úttól nyugatra, a domboldalban épült fel.

… mely Kisterenyén, a Salgótarján-Somoskőújfalu felé tartó 21-es úttól nyugatra, a domboldalban épült fel.

Rajta túl a dombtetőkön gabonát arattak nyaranta a kombájnok, az utcának még neve sem volt akkor. Később kapta Makarenkóét. Nem kizárt – ilyen világban élünk –, hogy hamarosan átkeresztelik, mondjuk Nemzeti Makarenkóvá, hiszen szezonja van a keresztelésnek és a nemzetnek, épp úgy, ahogy a mi időkben a nagy szovjet példaképeket felidéző névadások folytak. Távol Moszkvától, de Kis-Moszkvához, Salgótarjánhoz annál közelebb.

A gyermekvédelem szocialista nagyberuházásaként 1977-ben elkészült és berendezett kisterenyei intézmény valóban otthonává válhatott azoknak az elhagyott vagy magukra maradt gyerekeknek, akik ide költözhettek. Ha tárgyilagosan rekonstruálom a viszonyokat, jó helyre kerültek a kis lakók, s az ellátásra sem lehetett komoly panasz. A hozzám több mint harminc év után eljutott szórványos visszaemlékezések őszintén derűsek, nyilvánvalóan minden érdek nélkül.

Kilátás a konyhai és a lány-szárnyraAz ifjúkori nosztalgiákat azonban nem támogatja egyetlen korabeli fotó sem az épületről. Az interneten sem találtam, sőt, a vele szemben később emelt iskoláról is alig. Saját felvételem sincsen: ilyesmire nem pazarolta az ember a 36 kockás negatívot vagy színes diapozitívet, s ha mégis készültek ilyen felvételek, azok, mint a családi album számára érdektelenek – elkallódtak. A lány-szárny külső lépcsője 2012.A szolgálati lakás erkélyén, egy sámlin álló Zsoltika mögött a lányok szárnyának külső lépcsőháza látszik, távolabb pedig a konyha, ebédlő teteje. A többit csak elmesélni tudom, azt is ugyanilyen határozatlanul.

A névtelen utcára néző főépület bejárata mögötti térből egy összekötő folyosó indult. Innen jobbra nyílt az igazgatósági-adminisztratív szárny.  E fölött az első emeleten helyezkedett el az ebédlő. Hozzá saját konyha csatlakozott. A dombos terep tette lehetővé, hogy az utóbbi gazdasági bejáratát és a kazánházat a belső udvar szintjéről is megközelíthették a szállítók. Egy szinttel feljebb és a konyhától beljebb, a folyosó felé nyíló ebédlő belső bejárata az emeleten volt. A konyha és az ebédlő közel háromszáz embert szolgált ki, s ebbe a létszámba több, mint kétszáz gyermek és fiatal tartozott.

A zsibongó teteje az udvar felől, ellenkező irányból 2012-benA fiúk épületszárnya a széles közlekedőfolyosóról, a zsibongóból balra nyílott, földszintjén a klubszobával. [A képen az udvar felől fordítva: A zsibongó tetejétől balra a lány-szárny, jobbra a fiúké, immár fedett külső lépcsőkkel. Jobbra a szélen az egykori tornaterem fala látszik] Úgy emlékszem, hogy e szárnynak a középső, saját lépcsőházán túli földszinti részébe kerültek a legkisebb fiúk, az alsó tagozatosok, akik között akadt 14 év körüli is. Nevelőjük Partos Gábor lehetett, vagy Mester Magdolna, esetleg váltásban mindketten. A kicsik két nevelőjét gyermekfelügyelő is segítette. Ebbe a beosztásba pedagógus végzettséggel nem rendelkezőket vettek fel, feladatuk inkább a gondozás, gondoskodás volt, mint a hivatásszerű nevelés.

A klubszoba fölött az első emeleten az én csoportom lakott, 1977-ben ötödikesek. Nevelőtársam Novotny István. Velünk szemben, a lépcsőház másik oldalára a hatodik-hetedikesek, Nagy Lajos erdőtarcsai nevelő fiai kerültek, a váltó nevelő nevére nem emlékszem. A második emeleten mindkét szárnyban idősebb fiúk laktak, az egyik társaságot induláskor Süli János vezette. A két emeleti közül valamelyik csoporttal a pásztói Pádár Zoltán foglalkozott. A fiatal házasként bentlakó Bocsi László valószínűleg a második emeleti csoportok egyikéhez kapott beosztást. Itt az emlékezetem hiányos, mert összesen négy szintre emlékszem, és két fiú csoport lakott legfölül is, a harmadik emeleten.

1979 karácsonyán már lehetett a hálókat dekorálni

Két évig nem volt szabad még a szekrényeken belül sem képet, posztert elhelyezni!

A lakókörletek megfeleltek a szocialista egyenlőség eszményének. Egy tanulószoba és négy háló nyílott a folyosók egyik oldalán. A hálókban hat ágyneműtartós heverő, mögöttük falvédő, polc. Tartozott ide éjjeliszekrény és stoki. A tágas tanulószobában mind a huszonnégy gyereknek jutott egy nem túl nagy, de önálló tanulóasztal, felnyitható tetővel. Ami tanszer nem fért ebbe, azt a tanulószoba folyosó felőli, a nagy ablakokkal ellentétes falának beépített szekrényeibe lehetett helyezni. A hálókból kilépve jobbra-balra szintén beépített szekrények sorakoztak egymás mellett, alul akasztós, felül polcos résszel. A folyosó végén ki lehetett látni a külső, fedetlen lépcsőházra, mivel itt is, mint a szárny-közepi belső előtt, nagy, kétszárnyú üvegajtó határolta a teret. Tűzriadóra csak egyre emlékszem, rögvest szólok is róla, de arra nem, hogy a külső lépcsőházba nyíló ajtó, vagyis a menekülő útvonal kulcsa nálunk lett volna.

Folyosó takarítás

Hátul a lépcsőházra nyíló ajtó, balra az első háló, jobbra a nevelői szoba ajtaja.

A lakószárny folyosóján, a hálókkal ellentétes oldalon nevelői szoba vizesblokkal, majd a gyerekek közös mosdója, az abból nyíló zuhanyozó következett, meg a WC. Mintha valamiféle, a folyosóról nyíló raktár-helyiség is lett volna itt, de ebben már nem vagyok biztos. Mit is tároltunk volna benne? Persze volt néhány közös holmink.

A földszinti összekötő közlekedő folyosóról középtájon jobbra nyílt a könyvtár, Novotny Istvánné Györgyike magyar-orosz szakos tanárnő kezelte. Váltó-versenyEzután jobbra a lányok szárnya következett, földszintjén a klubszobával, azon túl az egészségügyi részleggel. E kettő fölött ugyanúgy helyezkedtek el lányok folyosói-szobái, mint a fiúkéi. A lány-szárnyhoz képest még távolabb, de már balra a meglehetős méretű tornaterem csatlakozott az épületegyütteshez.

A zsibongó mindkét végén kiléphettünk az épületből: a tornaterem mellett az udvarra, az ellenkező irányban a főbejáraton keresztül pedig az előkertbe. Itt, a főbejárattal a szemben, az utca másik oldalán épült egy iskola. Ez tette lehetővé, hogy – még az építés fázisában – hozzájáruljanak neveltjeink az Úttörőszövetség Őrizzük a lángot! mozgalmához. Két-három kisfiú játszadozás közben felgyújtott egy sufnit odaát. Az emeleti nevelői szobában hallottam, hogy valaki az épületben kitartóan énekelget: Fekete felhő, fekete felhő, s addig-addig ismételgette, míg felnéztem és észrevettem az udvarunk fölött gomolygó füstöt. Leszaladtam a nevelőotthon elé, ahol egyre többen bámultunk, tanácstalanul, szinte bénultan, mígnem Kókai Lajos gondnok a helyéről elővette és szakszerűen csatlakoztatta a csövet, s használatba vette a nevelőotthon kapujához telepített tűzcsapot.

Számtalan kritika érheti a tervezést, a berendezést, elsősorban a tekintetben, hogy az egész kaszárnyát ugyanennyi pénzből otthonosabbá, emberségesebbé lehetett volna tenni, de az bizonyos, hogy „pártunk és kormányunk” jóval többet áldozott az otthoni elhelyezésre szoruló gyerekekre, mint mostanság pártjaink és kormányaink. A nevelőotthonok megszűntek, a gyerekeket gondját nevelőszülők vették le az állam „válláról”. A kincstár jól járt, valószínűleg a gyerekek és a nevelőszülők is.

Mire jó a sűrített levegő?Az intézmény nagyjából harmincfős autóbuszán kívül rendelkezett egy kis Barkas-szal, ezért két gépkocsivezetőnk volt, a varrodában az igazgató felesége sem csak egyedül dolgozott – ellentétben a főállású, megyei káder kertésszel. Ő gondozta a telek előterében a gyepet, ültetett ezt-azt hátra fel, a bitumenes sportpálya és a játszótér környékére is. A karbantartók egyikének fusi munkája, a Kós Károly metszetek kerete és üvegezése lakásomban máig megvan, s emlékszem, hogyan kacsintottak a szaki bácsik az új, de hamar kapupánt-csavaros beavatkozást kívánó heverőnk láttán…

A nem pedagógus kollégákról csak jó benyomásokat őrzök. Biztos vagyok benne, hogy gyerekeink közül számosaknak fűződik jó emlékük a varrodában, a műhelyekben dolgozókhoz, némelyiküket a sofőr jóindulata indított a szerelői pálya, az autóvezetés, netán harckocsi-vezetés felé. Az iskolákban sem közömbös, hogy milyen habitusú ember takarít, hát még az egész életkeretet nyújtó otthonban! Erről is, másról is igazán az egykori növendékek illetékesek nyilatkozni!

Utóirat: hozzászólásaik és 2012.09.08-i tapasztalatok alapján a szöveget javítottam, képeket illesztettem be.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr208265748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

60145 2012.07.11. 18:52:36

Két fényképet Fortuna József bocsájtott rendelkezésemre. Köszönöm szépen!

178873 2012.07.11. 19:43:05

Engem az egyik képfeliratod fogott meg. Két évig még a szekrények belső oldalára sem lehetett posztert ragasztani. tehát az egyéni környezet legkisebb esélye sem volt meg. Ettől függetlenül vélhetően igazad van, hogy akkor kormányszinten azért többet áldoztak erre a kérdésre.

60145 2012.07.11. 20:11:47

2. solide : Sok ilyen abszurditással találkoztam a nevelés-oktatás berkeiben...

23353 2012.07.11. 20:23:16

+ Ha jol olvasom egy arvahazrol irsz. Milyen volt ott az elet nyaron?

60145 2012.07.11. 21:00:10

4. little : Köszönöm! Olyasmi, bár a gyerekeknek csak a kis része volt árva! A szülők éltek, s vagy lemondtak a gyerekekről, vagy börtönbe kerültek, vagy elvették tőlük őket. Igazából erről sem kaptunk sem statisztikát, sem érdemi tájékoztatást. A beosztott diplomás is csak proletár ma is. A nyár? Jó volna, ha az egykori gyerekek mondanák el, de megjegyzésedre igyekszem erre is kitérni.

11692 2012.07.11. 21:16:57

...ezeknek a gyerekeknek volt arcuk, törődtek velük; lehet, hogy kifogásolható módon, de nem éheztek, nem fáztak, tudtak tisztálkodni, még kis csoffadt karácsonyfa is volt... Ahogy írod, egészen biztosan volt olyan ember, észre sem véve, hatással volt ezekre a gyerekekre... (77-ben született a fiam, emlékszem, szerényen, igen szerényen, nélkülözve éltünk...a legvidámabb barakkra nem, inkább valami fásult szürkeségre emlékszem....) Ma sok gyermek él méltatlan körülmények között. Lassan-lassan kipotyognak a nem létező szociális háló likain, pedig mindenki érdemelne gyermekkort, valamilyet... Súlyos visszaemlékezés.

60145 2012.07.11. 21:32:20

6. Évalajos: Én azt a karácsonyfát nagyon csinosnak látom, az előzmények ismeretében még inkább. A mi megelőző albérleti nyomorúságunkhoz képest is jobb körülmények közé kerültek ezek a gyerekek. De az ember úgy van velük, mint a sajátjaival: lehetett volna jobb. Minden társadalom, minden család, minden ember mércéje az, hogy bánok a gyerekekkel!

173336 2012.07.11. 21:34:06

A képeken testileg egészséges gyerekeket lehet látni. Amikor egyetemista koromban pedagógiai gyakorlaton voltam egy balatoni nevelőintézetben, sokkoló volt számomra, hogy éjjel nagyon sok gyerek rendszeresen bepisilt, és álmában kiabált. Ha beteg gyerekeket gondozó nevelőintézetbe látogatunk, értékelni tudjuk, hogy épek vagyunk, és láthatjuk milyen emberfeletti munkát kell végezni a gondozóknak. Az emberek másként értékelnék az egészséget, az ép testet és szellemet,a biztos családi hátteret,vagy a bizonytalan családi körülményeket is, ha néha dolgoznának ilyen nevelőintézetekben. Bár nagyon tudnak szeretni is az intézeti gyerekek. Atlasz! Nem gondolod, hogy sok gyereken javítana, ha beengednék őket, "nyári társadalmi munkára" ilyen típusú otthonokba? Mi még mindig nagyon elzárjuk a normális, átlagos gyerekek elől a más körülmények között élő, vagy testi problémával bíró kortársaikat.

60145 2012.07.11. 21:50:07

8. zitbau : Amikor Konrád A látogatója megjelent, számomra nem volt új a helyzet, azóta is megfordultam itt-ott, de csak rész-ismereteim, tapasztalataim vannak. Most leírom, s várom, hogy az egykori érintettek is hozzátegyék a magukét, mint a legutóbbi posztomhoz. Csak egyet emelek ki Tőled, az utolsó mondatodat. Izraelben a fordítottját láttam a leírtaknak,ez az egyik legtanulságosabb élményem volt! Ott a kibucban nem a falu szélére, hanem a lakópark közepére építették az öregek otthonát!

60145 2012.07.11. 21:58:17

9. Hmmmm :)

95527 2012.07.12. 05:51:49

A napokban voltam egy találkozón, ahol megemlítették, hogy a szegénység miatt kellett néha otthonokba adni a gyerekeket, és mesélték, hogy ki lett némelyikük adva gazdákhoz, ahol a disznónak aztán különb sora volt. Sok olyan gyerekkel jártam ipari iskolába, katonaiskolába, akik nevelő otthonból jöttek. Némelyik titkolta, aztán mikor feltűnt, hogy soha nem kérnek eltávot, magunkkal vittünk, de volt olyan akit nyári szünetre vettek magukhoz társaim szülei. Akkor is és most írásod alapján is megérintett a sorsuk, mely csak egy dolog után üvöltött: szeretet!

60145 2012.07.12. 06:36:39

12. paplanyos : Úgy mondják: Árva gyerekből lesz a jó katona. De ha már előbb is említettem Izraelt, ott a hadsereg tisztikarának jó része kibucban nőtt fel, megszokták gyerekként a közösséget. Nem mondhatni, hogy nem jó katonák! A seregről Te vagy illetékes szólni, kár, hogy elapadt a szavad. Bármilyen harcos és harcias valaki, ha emberből van, szeretetre vágyik. Eltanulhatja a módját...

14742 2012.07.12. 07:29:10

Most már tudom, hogyan láttad Te, felnőttként. Kíváncsian várom az akkor volt gyerekek akkori érzéseit.:)) Ha már szóba került Izrael, sok hibája ellenére azt azért a javára kell írni, hogy nagy a gyerekkultusz (és ez nem csak a gyerekek számában mérhető) és megbecsüli az öregjeit .

Fortuna József 2012.07.12. 09:26:41

Kedves Atlasz! Szívmelengető érzéssel olvastam,milyen pontos részletességgel írta le egykori otthonunkat,és azok belső és külső tereit funkciójuknak megfelelően. Szinte magam előtt látom elhelyezkedésüket és végig járhatom újra az egészet mint egy gondolatbeli nosztalgia útvonalon. Emlékei ne kívánnak különösebb kiigazítást,maximum egy egy hely elnevezése. A "széles közlekedő folyó"-t zsibongónak hívtuk,itt ugyanis beszélgetéseket lehetett folytatni lányoknak és fiúknak is egyaránt az épületen belül,mert ugye ez az otthon koedukált volt. Itt voltak bizonyos alkalmak amikor a stúdiós discot rendezett és táncolhattunk. Minden körlet folyosó végein "külső fedetlen lépcsőház" az volt a tűzlépcső ami egészen a földszíntől felért a 4. szintig.(ha jól emlékszem ennyi szint volt) Nem emlékszem,hogy valaha is nyitva lett volna és így visszagondolva,nem tudom mi lett volna ha valaha is tűz ütött volna ki.... A körletekben lévő "raktár" ott a héten összegyűlt szennyesek(ruhák) tárolója volt,ahonnan elvitték a mosodába,majd tisztán és vasalt állapotban visszakerült oda,ahonnan mindenki megkapta a leadott ruháját. Kiegészítésként ennyit ,a többi teljesen korrekt! Már gyerek koromban amikor hétvégente várni lehetett a látogató szülőket ,gyorsan felfogtam,hogy nekem nincs,hiába is várom.... azon elmélkedtem, -lehet jobb is ,hogy "itt" vagyok,mert kitudja milyen sorsom lenne otthon,noha soha semmilyen emlékem nem volt a különbség tételre. Mindenünk megvolt amit csak kívánhatott egy magamfajta gyerek,persze szolid körülmények között,viszont az étel nagyon sok estben nem tetszett nekem. Nem mondanám,hogy nem jól főztek,mert mindig volt jelentkező az én adagom elfogyasztására,inkább kényes gyomrom volt nagyon és ez meg is látszódott a termetemen is. Viszont a nyári szüneteket úgy vártuk mint a messiást,mert egész szünidő alatt rengeteget mentünk kirándulni és üdülni különböző helyekre. Szinte Balatonnak minden üdülő helyein megfordultunk és ezt igazából felnőtt fejjel értékelem igazán ,hiszen napjainkban ez már luxus és a gazdagok kiváltságává vált.

282405 2012.07.12. 09:30:17

Rengeteg élmény és érzés kerül felszínre olvasás közben. Gyerekként és most felnőttként is vállalom, hogy állami gondozott voltam, soha nem titkoltam. Nem saját hibámból kerültem oda, a testvéreimmel sokat voltunk bezárva a kétszobás parasztház egyik szobájába, mert anyám minden mással többet törődött, mint saját gyerekeivel, de ez másik történet. Vallom és hiszem, hogy jobb sorom volt így, az otthonban törődtek velem, tulajdonképpen meg volt mindenem, elmondhatom: szeretetben sem szenvedtem hiányt. Az épületegyüttes leírását annyival egészíteném ki, hogy az úgynevezett zsibongót és a fiú szárnyat összekötő folyosón volt egy mozi helyiség, ahol minden pénteken délután 4 órától a kicsiknek és vacsora után a nagyoknak volt filmvetítés, Kókai Lajos volt a mozigépész. A csoport-folyosó végén volt egy raktárhelyiség ahol a közös játékokat, téli és nyári holmikat, illetve a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket tároltuk. A folyosó elején a tanulószobával szemben, a nevelőszoba előtt volt egy cipőtisztító helyiség, ott cseréltük le a cipőinket és raktuk rendbe őket. A zsibongót a fiú szárnnyal összekötő folyosón volt még egy stúdió szoba - ide csak néhány diáknak volt bejárása, Fehér Miklós vezetésével készítettünk kívánság-műsorokat, amit hétfőnként adtunk adásba, az egész intézményben lehetett hallani a folyosókon kifüggesztett hangszórókból. Rengeteg lemezünk (bakelit) volt, és szerintem az akkori lehetőségekhez képest elég komoly technikai felszerelés is a rendelkezésünkre állt. A zsibongóban időnként szuper kis discokat tartottunk. Milyen volt a nyár? Kalandos. Anyám mindig hazavitt minket a hugommal, de a nyár jó részét bent az otthonban töltöttük. Minden évben legalább egy hetet nyaraltam a Balatonnál (Káptalanfüred), elég sokat jártunk strandolni (pl.: Pásztó) és kirándulni is. Csak viszonyításként jegyzem meg, hogy én a családommal nem engedhetem meg magamnak a nyaralást. A karácsony sem volt másképp. Minden évben megérkezett az intézetbe a mikulás december 6-án este, és míg mi, a kis lakók az ebédlőben köszöntöttük a nagyszakállút, nevelőink a csoportok tanulószobáiban kihelyezték a közös ajándékokat. Közös ajándékok voltak, nem egyéni, de mégis boldogok voltunk, mert a miénk volt. Karácsonykor az ebédlőben volt egy nagy fa és minden csoportban volt egy kisebb. Rengeteg gondolat tolong a fejemben, mely közlésre vár. Röviden még annyit azért szeretnék tudatni veletek, hogy az adott körülmények között szerintem az országban ez volt a legjobb intézet. Gyönyörű, tiszta, új környezet, ahol minden helyiségnek meg volt a maga szerepe. A nagy közösség és az ott élők sok színűsége megtanított a beilleszkedésre, a tiszteletre és arra, hogy örülni tudjak minden apróságnak amit az élettől kapok. Legyen az egy darab papír zsebkendő, vagy egy felém küldött mosoly! :)

13118 2012.07.12. 11:16:17

11. Atlasz (szerkesztő) :)) nem akartam a külön gondolataimat leírni, s ezt ma már egyre ritkábban teszem. mert mit is mondhatnék, ha a lavina már elindult? látja mindenki. de érkezett két autentikus komment, amikben egy ma érvényű közös kijelentés olvasható, egyikük se engedheti meg a Balaton melletti nyaralást. ennek mentén akkor most a külön-gondolatom: az aktív korodbeli nevelőotthonok ma szanatóriumokként hatnak. ma az elismert rendszeresen éhező gyerekek száma 400 ezer, akik közül legalább 100 ezren naponta éheznek. ezek az éhező gyerekek nem elsősorban az alkoholizáló, lumpen életmódot folytató szülők között élnek, hanem kistelepüléseken élő tartósan munkanélküli szüleikkel. a kormány ugyan pályáztatott önkormányzatokat 100 ezer gyermek szünidei napi egyszeri meleg-élelmezésére, de sok kistelepülési önkormányzat jelentkezni se tudott. szerepel az okok között olyan egyszerű is, mint hogy nincs internetjük vagy számítógépük, aminek a segítségével pályázni lehetett. a másik ok, hogy az élelem 30 %-át őstermelőktől kellene beszerezniük. vannak olyan kistelepülések, zsákfaluk, ahol 40 kilométeres körzetben nem található őstermelő, csak nagygazda. de ha volna is 10-15 kilométeres elérhetőségben, nincs szállítójárművük a beszerzéshez, vagy konyhát se tudnak működtetni megfelelő épület és szakácsok hiányában. hihetetlennek tűnik, de ma sok olyan gyerek él az országban, aki az otthoni étkezésében csak a kenyeret és a vizet ismeri.

60145 2012.07.12. 13:21:52

14. lehar : Lám, amíg nem voltam gépnél, kívánságod teljesült! Mindjárt elolvasom én is a két egykori gyermek hozzászólását. Izraelről a megerősítést köszönöm! Ugyanazt mondom a Te blogodhoz szólva is, mint itt vagy máshol. Amit láttam, amit tudni vélek. Jó volna még gyarapítani mindkettőt!

60145 2012.07.12. 13:30:48

15. Kedves Fortuna József ! Mindenekelőtt köszönöm a javításokat, kiegészítéseket! Hamarosan javítani fogom, amit kell és lehet, de itt a hozzászólásban megmarad minden. Érdekes, hogy én is négy lakószintre emlékeztem, s mégsem tudtam most leírni. Örülök, hogy más kommentelőkre is reagált! A szülőkről, a látogatásokról valóban szólni kell még. Az étel - katonaság után - nekem megfelelt, én nem mozogtam le a sportpályán! Van, ami az "én időmben" is működött, van, ami csak később. Minden kiegészítésért, helyreigazításért hálás vagyok!

60145 2012.07.12. 13:40:59

16. Fázier: Kérdéssel kezdem: a vetítések nem a könyvtárszobában voltak? A folyosói fotónkon valóban látszik annak a tisztító szobának az ajtaja, amiről elfeledkeztem! A többi? A nagylány emlékei a felnőtt realitás-érzékével, amelyeket a bejegyzés részeként lehetne olvasni! Az országban Tiszadobnak majd Fótnak volt rangja a nevelőotthonok között. Az utóbbiban jártunk mi nevelők. Volt, amiben Kisterenye többet nyújtott! A saját ifjúságomra is gondolva: az anyagiak minimuma fölött az emberek, a gyerekek és a nevelők közti kapcsolatot tartom igazán fontosnak. Így van-e? (Pálócosan így kérdeztek, néha előtte vagy utána a He?! is felhangzott). Fóton ez másként volt szervezve.

60145 2012.07.12. 13:44:37

17. Hmmmm : Nagyon fontos, amit írtál, mert nem közhely, nem általánosság. Akik ismernek, tudják, hogy tisztában vagy a gazdaság, a költségvetés dolgaival. Köszönöm a kiegészítést, ide illett. (A lavinát pedig nagyon is értem ismerem! Ez a téli sport nem a kedvencünk!)

60145 2012.07.12. 13:45:35

18. tarski : Örülök a figyelmednek!

12635 2012.07.12. 16:52:31

Atlasz, mit mindig most is tetszett az írásod, ezek a gyerekek, ha nem is sokat, de kaptak valamit azoktól akik körülöttük dolgoztak. Én a mai napig is szívesen dolgoznék gyerekotthonban, ha találnék ilyen munkát. Egyszer már sikerült, igaz ők értelmi fogyatékosok voltak, de az is egy megszokható világ, csak mások az értékek, az eredmények.

60145 2012.07.12. 17:43:12

24. gordius : Néha verést is kaptak, akár a családban nevelkedők ;-) Szerencsére nem csak azt! A folytatásban és az egykori gyerekek hozzászólásaiban esik szó erről. Ma délelőtt egy szép strandon annak ez egészségügyi otthonnak e gyerekeivel találkoztam, ahol a kisebbik fiam él. Ő nem volt köztük. Néhányukkal köszöntöttük egymást. Vagy 25 éve járok be, igaz, hogy csak látogatni. Kiváló emberek dolgoznak ott, mert aki nem olyan, hamar kikerül onnan.

11692 2012.07.12. 20:19:48

Szivet melengető volt olvasni az "érintettek" hozzászólásait; És beszélgetnünk is így kéne...:) Köszönöm.

60145 2012.07.12. 20:31:33

26. Évalajos: No, ezért jövök ismét sűrűbben a NolBlogra! Én is köszönettel tartozom azoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal, hozzászólásaikkal, hiteles véleményükkel!

12635 2012.07.12. 23:09:12

Atlasz, olyan írásokat olvas az ember, amiket érdemes és azokhoz szól hozzá...csak gyere, minél többször...

204112 2012.07.13. 00:28:44

Mennyi időt töltöttél a körükben, Atlasz?

60145 2012.07.13. 05:23:13

28. gordius : Ez így van! Igyekszem majd azokat a fontosabb dolgokat megírni, amelyek a nevelőotthoni élményeimmel kapcsolatosak. Köszönöm a biztatást!

60145 2012.07.13. 05:24:20

29. Nyírfa : Két tanévnyit voltam Kisterenyén, nyártól nyárig. Nem sok.

210560 2012.07.13. 06:25:55

Szerintem jó, hogy megírod tapasztalataidat, emlékeidet, élményeidet. Jó, ha ezáltal (is) minél többen ismerhetik meg az általad bemutatott világot, személyes tapasztalásaid, egyéniséged szűrőjének hála, plusz emóciókkal gazdagabb információkohoz juthatunk...én élvezettel, kiváncsiam olvaslak...Tudod :))) üdv Fanny

60145 2012.07.13. 07:36:19

32. Fannyvár : Igen, tudom, hálás vagyok érte! Légy sikeres abban, ami most távol tart a NolBlogtól!