a Szépművészetiben

Itthon volt dolga, és egy kis szabadideje jutott nagyapára. Mihez is kezdjünk ketten? Kocsmába menni még korai, ezért benéztünk egy nagy, oszlopsoros házba, szemben a hasonló másikkal. Az utóbbi nevében is görögös: mű, nű kszi, tehát mű, de csarnok is. Tele művekkel. Kortárs, azaz ma alkotó mű v ész ek állítanak ki benne. Most éppen Bukta van benne. Hazafelé menet már ilyen sötét volt a Hősök terén...

Mondd,  te kit választanál? Mi most Cézanne és a múlt mellett döntöttünk, aki Franciaországban működött, mellőzve minden mű ködöt. Lássuk, feleim, mük vogymuc. Vagy mi!

Ahová mi mentünk, annak a helyén volt A magyarok bejövetele – körkép formájában, egy Belgiumból érkezett, szántóföldnyi területű gyöngyvászonra festve, de amikor ez nyugatra, Londonba távozott, hűlt helyét beépítették a Szépművészeti Múzeummal. Tetszett volna hamarabb hazajönni! Most már aki látni szeretné, indulhat ki a szeri pusztára, pestiesen szólva: le, mert a budapesti aszfalthoz képest minden lefelé van! Csak a sok pesti ész, meg az orr van felfelé...

Ebben az épületben nézelődtünk kedden. Ketten. Éppen egy időszaki kiállításra bukkantunk. Egy francia festő műveit lehetett látni, valamint azt, hogy kiktől tanult, kik voltak a kortársai, művészbarátai.

Nagyapaként nem beszélhettem lyukat (pestiül: lukat) Lucaság hasába, annál kevésbé, mert sosem hagyná, most sem hagyta volna. - Ezt már mondtad! - jelzi mindig a redundanciát. Így aztán csak körvonalaztam, mikor élt Paul Cézanne, s hogy munkássága után megváltozott a festészet, mindenki, aki számított, másként festett ő utána. Így nézett ki, azaz: nézett magára:  Ez a kép egyike volt a látottaknak.

Paul Cézanne, Aix-en-Provence-ben, Franciaországban született 1839. január 19-én. 1906. október 22-én halt meg. Műveivel a 19. századi festészetet gyökeresen megváltoztatta. Korábbi művészek alkotásait tanulmányozva sokat tanult szülővárosa múzeumában, és a párizsi Louvre-ban is. Az utóbbi a világ egyik legnagyobb múzeuma, kiállító helye. Majd egyszer elmegyünk oda is Lucával. Michelangelo rabszolga-szobrai is ott vannak.

Michelangelo birkózókat ábrázoló egyik metszetét is kiállították a Szépművészetiben, mert Cézanne tanulmányozta ezeket a párizsi Louvre-ban. Íme a mester egyik rajza:

Ennek a kiállításnak a képei sokfelől, például Párizsból is érkeztek, francia és magyar szakemberek dolgoztak azért, hogy Budapesten megnézhessük a képeket, szobrokat

Egy nagyon okos ember, Voltaire szobra Jean Antoine Houdon-tól szintén feltűnt. Sokkal jobban érdekelt bennünket a bíboros, akinek a neve Lucának jutott eszébe, igen, A három testőrből, amelyben ugyan névvel ritkán említik, annál inkább a rangján. Nagyapának azonban ez nem  imponál. Talán Luca örömét is beárnyékolta a megjegyzése: Richelieu jobb ember volt valójában, mint a regényben: nem szerette ha a franciák - magyaros, turáni virtussal - egymást ölik...

[Utólag tűnt fel, hogy két másik művész neve is szóba került: Goya a szörnyű franciával, Napoleonnal kapcsolatban, és Delacroix a nagyon francia - romantikus képével.]

De hagyjuk a történelmet, inkább egy kortárs festőre emlékezzünk, akit Cézanne szintén mesterének tekintett. Íme egy, Camille Pissaro hatását tükröző tájkép:

Azonban Cézanne tájképei végül senki máséira sem hasonlítanak. A tömbökben megjelenő erőteljes színek felismerhetővé teszik őket.

Ezt a hegyet többször megfestette. Az itt látható stílus az őt követő festőkre is hatott, Picasso-ra például, s a kubizmus más művelőire is.

A Kártyázók című képnek több vázlatát és előképeit is láttuk. Íme egy ilyen, amely kártyacsalót örökített meg kétszáz évvel Cézanne előtt:

Talán még érdekesebb Manet Reggeli a szabadban című képe, amely annak  idején botrányt kavart azzal, ahogyan festette, s amit ábrázolt. A képmutatásból is gúnyt űzött vele Cézanne mestere, akinek ez a képe Fürdőzők címmel is ismert. A budapesti kiállításon világosan látható volt, honnan ered és hová jut az  alakok elhelyezése, a kompozíció - Cézanne-nál! A formai egyezések, vagy inkább párhuzamok Lucának hamarabb tűntek fel, mint nagyapának. Több változatot is láthattunk, talán köztük volt ez is. Vagy:

Nagyapa nem tudta megállni, hogy fel ne hívja Luca figyelmét a csendéletekre, amelyek oly jellemzők Cézanne művészetére, s amelyekből az egyik egy könyv borítóján látható. Nagyapa az édesanyjától kapta, amikor katona volt. De ez már egy másik történet... Kifelé-hazafelé a Sport szelet és a kapuccsínó után még gyönyörködtünk a drágaságokban, amelyek az emléktárgy és a könyvesboltban kellették magukat. Nem először jártunk itt mi ketten, korábban a titokzatos, varázslatos Egyiptom vonzott ide bennünket, azaz ne kerteljünk: Lucát. Az emléktárgyak között most is a többezer éves gyönyörűségek másolatai bűvöltek el, no meg a szép, naplónak való, festmény-reprodukciókkal fedett könyvecskék is. Egy díszes tollat haza is vittünk.