La grande nation!

La grande nation!

Akkoriban, amikor kisújszállási gyerekből budai kiskamasz lettem, sok fővárosi újdonság között rácsodálkoztam a közeli utcában állott fakabátra. Volt benne rendőr, de nem mindig, mert ki-be járt a francia nagykövet kertjének kapuján. Akár az elegáns Mercedes, amely többnyire zászlódísz nélkül hozta-vitte a házigazdát. Mégis tévesen rögzült bennem, hogy az autómárka a franciáké. És a szó hangulata okán: pedig akkor még nem tudhattam hogy Mercedes női név. Bizonyára mérgeset kukorékolt volna a coq gaulois, ha megsejti, hogy érces hangjáról jércike jutott az eszembe. A francia feminin jellege érzelmi benyomás volt számomra inkább, mintsem észrevétel. Hol volt még akkor a híres Renault-logo, amelyet a francia autógyártás büszkeségének egy elszármazott magyar tervezett?!

A Ludas Matyiban látott frígiai sapkás Marianne kevéssé fogott meg. Arcot először Napóleon adott bennem a franciáknak. Miért mondom így? Mert róla írták találóan, hogy - a maga korában - arcot adott a becsvágynak. A kis srác kezében kinyílt az aranyozott kötésű könyv, amelynek lapjain forradalmi lelkesedéssel karcsú férfi vágtatott az Alpok hágóira. Arcán az elszántság kínja jelezte: engedett a kihívásnak, megteszi, amire a sorsa szánta. Ha ez a feladat, akkor maga alá küldi a zord világot! S az a kacsafarok a kalap alatt! Bár hajszínünk nem egyezett, a homlokom közepén mégis évekig tekergettem…

Buonaparte nem jól beszélte a nyelvet, a stílus finomságait aligha sajátíthatta el a katonaiskolában. Velősnek ható és több irányban továbbgondolható rövid mondásai ebből a hátrányából keletkeztek. Ezek közül az egyiket az idegen szavak szótárában leltem, éppen azt, amellyel a korzikai megvette magának a franciákat. Mit mondjak? Az efféle jelzős szerkezettel kései epigonjai mifelénk még mindig választásokat nyernek!

A szomszédban lakó Trezka egyetlen, francia barátnőjének magam is ezzel akartam imponálni:

– La grande nation! – azután mosoly, és haladtunk is a nála nyaraló unokaöccsével kifelé bandázni valamelyik bozótos grundra. Trezka lakása két háznyira volt tőlünk, az ő és barátnője világa azonban sokkal de sokkal messzebb. Mit tudtam én akkor, hogy Drancy, vagy Vel’ d’Hiver, mit tudtam én a koncentrációs táborokról, hogy a két asszony ezek valamelyikét élte túl. Laci, az unokaöcs csak annyit mondott, hogy Trezka nem szereti, ha ő keresztény gyerekkel barátkozik. Nos, nem csak a franciát nem értettem én akkor…

Évtizedekkel később az egyik nyelvtanárom – Olivier Saint-Ouen-ből – Napóleont simplement tömeggyilkosnak titulálta. A francia fiatalember felfogása, aki a nyelvre rajtam kívül ifjabb Albert Flórit is tanította, igazán nem felelt meg annak a sablonnak, amelyet a vereségeket kompenzáló kicsinyes nemzeti gőgöt ápoló  francia kispolgárban véltünk látni. Bizonyára volt, nyomokban van ilyen is. De fogy.

Lássuk csak, mit énekel a nacionalistának tartott gall kakas mostanában:

Az ön munkája biztosítja Franciaország felvirágzását.

A szabadság hajnala virrad a világra.