elkövetett fenyegetés - ennyit megér...
elkövetett fenyegetés - ennyit megér...
Kiss Jóska osztályában, hatodik első félévében történt. A sötétbe hajló délutáni tanítás végén Cuki hatást fokozó drámai felvezetés után szabott ki büntetést egyik társunkra. Vaszi gázálarcba rejtőzve hozta rá a frászt valamelyik hazafelé tartó alsós napközisre. Az eredmény kielégíthette a tettest, mert többször ismételt, az áldozat fosott, rettegett hazamenni.
Egy hétig nem szólhattunk Vaszihoz, sem órán, sem szünetben, sem vécében. Sehol az iskolában. Vita nem volt. A fiúiskola és a fiú osztály így működött.
Az ítéletet a magam részéről végrehajtottam. Nem esett nehezemre. Vaszival nem szimpatizáltam. Barátja, Mócsing szemtől szemben támadt, nem álarcosan. Palcsi, aki kötődött kettejükhöz, a világ legszelídebb embere maradt máig. De szeretett fügét mutatni az utasításnak, ahogy nekem is, amikor ügyeletesi beosztásba rotálódtam, s csak röhögött rajtam, hogy a barátság, vagy a szabálytudat szerint döntök-e a csínyjeiről. Ő a tiltás dacára szóba állhatott Vaszival.
Ma már vitatható, hogy a fenyegetéssel megvalósult lelki terrorcselekményt meg kell-e torolni. Vajon meg kell-e védeni a gyanútlan védtelent a rémülettől, amelynek nem otthon és nem az iskolában, hanem közterületen válik áldozatává. Vajon melyik oldalra állunk: az erősebbek szabadságáéra, vagy a gyengébbeket védő szeparálóéra?
Mert igen súlyos dolog az elkövetőt kiközösítéssel büntetni. Nem szólni hozzá, tudomást sem venni róla abban a társas mezőben, amelyben személyiségként egzisztál. Ha nincs egy Palcsi-féle kinyújtott kéz, akkor az elszigetelődés a felnőttre is megsemmisítő hatást gyakorol. Szabad-e érvényesíteni kollektív módon a normát azzal szemben, aki megsérti azt, aki felmorzsolja a társas együttlétet?
Hugyos-szaros utcáinkon egyre kevesebb a kutyakaki. Amit az ember a gyönyörű főtértől pár tucat méterre egy lépcsőn (!) talál papír zsebkendőstől, az bizony nem ebtől való.
De ebtől való az a rend, amelyben pitbull fazonú kutyák sétálnak gázálarc és szájkosár nélkül büszke és öntudatos gazdikkal a póráz másik végén. Ők tudják, hogy nem bánt. Ők tudják, hogy csak akkor támad, ha… s ők tudják és lesik, hogy majd’ beszarsz, ha rettentő állkapcsai fölött a fegyvernek látszó tárgy vizenyős, rózsaszín keretes kifejezéstelen szemébe nézel . A gazdi okos, erős, hatalmas, és ő az, aki megítéli, hogy a vele lelkileg harmonizáló eb közterületen szájkosár nélkül jöhet-e veled szemben, vagy nem.
Manapság fontos dolog a gazdi finom lelke és szabadsága, s ezért csak fásultan bólogatok, amikor a saját összemart gyerekéről, vagy a szomszédjáéról ír az újság – Istenem, a gazdi is ember, egyszer tévedhet! – Ó hogyne.
Ennyit megér.
