80 éves dokumentum

Kiadta a Magyar Királyi Kisújszállási Honvéd Kiegészítő Parancsnokság. Akkor még volt ilyen, létezése bizonyára megmentett a munkanélküliségtől néhány embert. Pontosabban: néhány urat.

Méltóságost? Nagyságost? Tekintetest? Ki tudja ma már… Az tudható, hogy ezen a hármon kívül hazánkban akkoriban még további négy megszólítás-kiegészítés létezett, nem kis gondot okozva az 1938 őszén visszatért felvidéki területek lakosságának. Ugyanis e tekintetben az ottaniak a cseh megszállás alatt nélkülöztek: be kellett érniük egyetlen titulussal. A köztársasági elnöktől a favágóig minden állampolgárt úrnak szólítottak a világ akkori 10. legfejlettebb ipari államában. Az 1938. évi visszacsatolások után az oda kirajzó „anyások” új szinekúráikban alig győzték harsányan megnevelni a demokráciához szokott őslakosokat.

Íme, ezen a magyar királyi dokumentumon a címzett akár méltóságos is lehetett volna – de maradjon köztünk: valójában még csak tekintetes se! Ahhoz kellett volna az érettségi. Abban a drága jó világban pedig már az is irigylésre méltónak számított, ha valakinek, történetesen a címzettnek is – a szülei szakmát adtak a kezébe.

Papi Lajos, a 18. évét betöltött fiatalember az 1939. évi II. törvénycikk értelmében sor alá került. Így aztán be kellett szereznie néhány okmányt, hogy katonai szolgálatához megkaphassa az itt bemutatott igazolást.

Iktatva az 527. számon, 1940-ben. Már javában dúlt a világháború, túl voltunk az angliai csatán, a kontinentális Európa nyugati része a Pireneusoktól a Visztuláig Hitler kezében, a keleti szegély államait Sztalin szaggatta. Visszatért 1940 novemberében (lásd a dokumentum keltezését!) „édes Erdély”, ahol a két Papi, apa és fia hamarosan munkához jutott. A Szeretfalva-Déda vasútvonal építkezéséhez – lévén civil vasúti munkások - nem kellett az 1939. évi IV. tc. folyományaként elrendelt származást igazolni.

Igazából nem is tudom, mire kellett ez Lajkónak! A családi hagyomány szerint az idősebb Papi – máskülönben első világháborús frontharcos – annyira megvetette a tekinteteseket és nagyságosokat, hogy valamelyik rokonhoz a nemesi levelet is hozzávágta! A kutyabőrt sose akarta látni többet! Vajon ki lehetett ez a katonatiszti ambíciókat dédelgetett személy? A Csanytelekre került Papi Rozi néni fia? Ez csak magántörténelem volna? Talán mégse!

A dokumentumra vonatkozó kérdés az, hogy e lángoktól ölelt kis országban a küszöbön dúló háború árnyékában miért vált fontossá a pedigré?! A kiegészítő parancsnokságok irattárak és más civil hivatalok munkaidejét lekötni azzal, hogy személyenként legalább hat iratot felkutassanak és ellenőrizzenek?!  Normális?!

(A visszatért területek térképét Tófalvi Péter készítette 2006.)

A származásigazolást mindenütt kérték, a hadseregben rendfokozattól függetlenül törekedtek arra, hogy zsidó fegyvert ne viseljen. Az 1939. évi II.tc. A honvédelemről 87.§ már szól a honvédelmi munkakötelezettségről, u.a. évben az 5.070.M.E. sz. rendelet már honvédelmi munkaszolgálatot említ. „Zsidó” kifejezés még nem fordul elő a szövegben, de így értették és alkalmazták. 1941-től már kifejezetten a „zsidók munkaszolgálatáról” intézkednek. Munkaszázadokra „honvédelmi munkaszolgálat” kifejezést alkalmaztak. (Róbert Péter szíves közlése.)