Atlasz voltam

Atlasz.

Pados

2009. október 01. - Atlasz.

Sejtettük, hogy mire megy ki az egész

Bizony, Padosnál is megbuktam, magyarból. Ez azért számított!

Idézetek egy világhálós iskolai fórumról:

„Volt egy Pados Pálunk, aki mindig pityókás volt, a folyosó végéről már ordított egy nagy ááááá-t, majd a kötelezően nyitott ajtóból az asztalra hajította a naplót. Oroszt tanított, de ez csak kortünet volt, mert másik hatot is taníthatott volna.”

„Nem nem nem nem engedem bántani dr. Pados Pált! Osztályfőnököm volt. Emberek, ma már ilyen nagy tudású, 6 nyelvet beszélő, magyart-törit-föcit-oroszt-németet egyaránt magas fokon művelő tanárembert nem találtok! Tiszteltük, becsültük és nagyon-nagyon szerettük!!!”

„Közvetlenül a nyugdíjazása előtt, a téli szünetben napközizni osztották be. Voltunk vagy négyen, Pados tanár úr meg a dögletes unalom közepette kitalálta: irány az úttörővasút! Addig csak a hírét hallottam, de amíg fogasoztunk fölfelé, meglehet kiderült, mitől ő a PADOS. Négy kósza kölköt tartott szóval, történettel, közvetlenséggel - pedig volt köztünk uszkve ötven esztendő...”

„Hogy piált a Pados? Naná! És? Ő volt a legjobb fej a suliban, utána a Pityusz. Padosnak életveszélyes dumája volt. Egyszer elmondta, hogy utálja a telefont, ezért csinált egy berendezést, amelyik ha cseng, akkor felveszi, és rögtön lerakja. Egyik délután utolsó órán bealudt. Az osztály csendben beszélgetett, amikor bejött Cser Sándor, az osztályfőnökünk. Ránézett a Pali bácsira, majd azt mondta pssszt és szépen kiment. Cser is nagyon jó fej volt, tudott bánni a gyerekekkel.”

Pityusz? Tárgyiasult epitheton ornansával, a harmóniummal jut eszébe mindenkinek. Továbbá: Na, miről híres Kossuth Lajos? Arról, hogy ott született, ahol Pintér Lajos! Az öniróniát nem mindig értettük, sokszor a viselkedését sem. Egy ízben kicsit késve jött, és a hirtelen feldobott kérdés hibás válaszaira nem az oly gyakori Szarva közt a tőgye! vagy az igényesebb Si tacuisses philosophus mansisses! zengett fel tonzúrás díszű boltozatos koponyája alól. Pityusz magából kikelve üvöltött, majd a véletlenül kiszólított Hajdúskát végig rugdosta a padok közt, talán még a tanári széket is utána vágta. Ma már nem nehéz kitalálni, mi lehetett a hosszúra nyúlt szünet funkciója a tanáriban, ami miatt Pityusz azt az énekórát ezzel a kérdéssel kezdte: Ki Magyarország államfője?

Ilyen időket éltünk.

„Pados Pál tanár urat, aki egyébként a gyűlölt orosz nyelvet tanította, 1957. március 15-én vittek el a Zugligeti úti iskolából a rendcsináló karhatalmisták, azért, mert a megelőző napon, március 14-én az iskolaudvaron felsorakozott diákoknak kihirdette, hogy az ünnep alkalmából a piros  nyakkendő nem, de a nemzeti színű kokárda kötelező viselet. Másnap, március 16-án a diákok lázadást hirdettek, hogy hozzák vissza a tanárukat az iskolába. Fenyegetések, fenyítések estek a suliban, sőt több ízben megfenyegették a szüleinket is, ez sem használt. A zugligeti iskola diákjai a statárium ellenére kitartottak. Minden reggel pontosan megjelentünk az osztálytermekben, de egyetlen szót sem szólt senki. A hetedik és a nyolcadik osztályban ruhákból bábut készítettünk és a térképtartóra felakasztva ráírtuk nagy betűkkel: KÁDÁR JÁNOS AZ ÁRULÓ. A nyolcadik napon reggel megjelent Pados tanár úr, megtartotta az orosz órákat, minden osztályba belépve könnyező szemmel mondta: köszönöm fiúk.”

A buktatásom utáni szeptemberben Pados az első padba ültetett, s csak akkor kellett szólnom, ha mások nem jelentkeztek. Meg hogy ne lássa azt a sok hülyét. Nem voltak azok. Padost illetően én sem. Semmit se tudtunk a zugligeti előzményekről, de sejtettük, hogy mire megy ki az egész. Hogy megbuktatott Pados? Naná!

Lígyija – Padossal ellentétben - csak oroszt tanított, úttörő-csapatvezető volt és munkásőr egyenruhában dübörgött az iskola folyosóin. Csizmásan buktatni – szabadságában állt neki …

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr78266050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12696 2009.10.01. 15:52:23

A Pados! Nekem más élményeim vannak róla.

60145 2009.10.01. 15:53:17

Megint buktam. A Jegyzettömb megőrizte a Word elemeit, ezért a szokott jelegyveleg jelent meg a kínálatban. Újra formáztam, de ezzel elvesztettem 20 olvasót és kommentelő barátaim véleményét. Nagyon sajnálom! A bölcs kalifa kárhoztatta, hogy kevés a Padoshoz hasonló tanár. Válaszom: vannak ilyenek, de a hülyék csalhatatlanul felismerik őket, és nem irgalmaznak nekik. Lehar jelezte, volt ilyen tanára. Dunántúli tájszólását is említette. Nota bene: Pados is dunántúli. Anemone szinte irigyelt Padosért. Neki még jutottak hasonlók. Timur a politika-mentes Cser Sándorról mesélt, ha megbocsátja maflaságomat, megosztja ismét az emlékeit az ide látogatókkal. Tedd meg, druszám!

12696 2009.10.01. 15:54:00

Kérlek add meg a hivatkozást, érdekelnek a sztorik a Padosról.

34417 2009.10.01. 16:01:48

atlasz, elég, ha a már elkészített szöveg bekopizása után a bevezető sorait a nol szerkesztőjében írod meg, végén a kék "sor vége" jel beszúrásával, akkor nem jelennek meg az ajánlóban mindenféle marhaságok.

60145 2009.10.01. 18:40:48

harunalrasid, köszönöm a segítséged!

15138 2009.10.01. 18:41:17

A téma megérne egy pár könyvet. :)

78126 2009.10.01. 18:44:57

Nem Padosért irigyeltelek, hanem azokért az időkért, amikor még komoly kockázatot vállaltak diákok, emberek egy másik emberért, nem is akármilyet. "Forradalmi gesztusként " jeleztétek felé, hogy mennyit jelentett számotokra.A kimutatott, osztatlan kiállásotok tartást adott - ahogy érzem, a mai napig. Nagyon bízom benne - s néha látok is rá példát -, hogy a mai diákok sem csak a kíméletlen kritikát tanulják el tőlünk, hanem a megbecsülés, a szeretet, az odafigyelés is ugyanolyan érékként jelenik meg életükben, mint az önmagukért való kiállás.Nem hiszek az egyéni üdvözülésben.

11815 2009.10.01. 22:55:14

hmm... bírom a tanáraidat! :))) Nekem is van néhány jó történetem, kellemes emlékem, de nagy, igazán nagy nincs. Sajnos.

nyica 2009.10.02. 07:44:26

Drága, drága Atlasz! többek között ezekért A PAdosokért érdemes élni. ( legalábbis tanulni ) És ezek a PAdosok elkísérnek egy életen át. ( nekem Nelli nénim volt) MIndenem amim van, tőle indult. Hála érte. Hála minden Padosnak. ( s milyen jó egy ilyen tanárember közelségében felnőni!!) cs.ny

57665 2009.10.02. 08:09:57

A Pados tanár úrnak csak a nevére emlékszem , az oroszt nekünk a sokat emlegetett Pappné tanította ,aki valóban úttörövezető volt ,de szerintem nem volt Ligyija akkor talán tudott volna oroszul de nem tudott szegény! Kérésednek megfelelően Cser Sándor tanár úrról aki mint ahogy írtam megér egy emlékezést. A magas vékony ember a pipájával . Természetes volt ,hogy Pipásnak hívtuk. Turista szakkört szervezett és saját idejét feláldozva minden második hétvégén kirándulni vitt minket .Körülbelül húsz gyereket . A kétnapos kirándulások alatti beszélgetések sokunknak meghatározták gondolkodását. Mert emberségre , becsületre, és liberalizmusra tanított minket politika mentesen. Az akkori zavaros időkben nagy szükség volt egy ilyen emberre. Mint magyar tanár megszeretette velünk az olvasást ,olvasónaplót írtunk a heti győztes aki a legtöbb könyvet olvasta egy May Károlyt kapott kölcsön olvasni . Azt hiszem minden May Károlyt kiolvastam . Csak remélni tudom ,hogy vannak még ilyen tanárok .

60145 2009.10.03. 08:52:03

Timur, Ligyiját igazából Líviának szólították, vele fejeződik be a Lombik történet. Hamar. Cser előttem van, bár nem tanított, sítáborairól tudtam, magyar-tanárságáról nem. Kösz az infót! Később volt néhány jó éve ennek az iskolának, mert Tímár László igazgató a kiváló tanárokat nem megalázta, mint Ligyija, hanem hagyta dolgozni. Hogy ez meddig tartott? Nem tudom. Most is van kutyád? Akkoriban, úgy emlékszem, volt egy nagyon szép, talán a Rex névre hallgatott...

57665 2009.10.03. 11:42:17

Szia Atlasz ! Sajnos a gyerekkorral a kutya is elmúlt aki egyébként a Csibész névre hallgatott . Timár igazgató elvtársra emlékszem egész nyolcadikos koromig ott volt . Szerintem utána is . Jó volt emlékezni a régen volt gyerekkorra. Még akkor is ha nekem más emlékeim vannak. Például emlékszem ,hogy 56 ban nem igazán jártunk iskolába mert szénszünet volt . Emlékszel ilyen jó dolgokra mint szénszünet ? 57 elején lehetett jelentkezni hittanra igaz tanítás után volt ! Én természetesen nem jelentkeztem de sokan igen . A Városmajori iskolában csak 57 ben alakult újra az üttőrőcsapat akkor még önkéntes alapon. Látod én ilyenekre emlékszem !

60145 2009.10.03. 13:21:19

Most már emlékszem, Ébel Jóska nagyon szeretett csibészelni. 1957 nyarától éltem a Kis-Sváb-hegyen. Szénszünet az egész Magyar Népköztársaságban volt, vidéken is. De még a Magyar Királyság idején találták fel, mint a beszolgáltatást. Nagy hócsatákra emlékszem: a telkeken keresztül-kasul lehetett vonulni. Hittanra beiratkoztam, de hiába vártuk az oktatót, gondolom, véletlenül épp abban az időben támasztottak neki hivatalos elfoglaltságot. Tímár kiváló, hiteles ember az én emlékeimben. Hogy egy vagy két okból mesélhetett a haláltáborban átéltekről, azt nem tudom.

11815 2009.10.04. 22:22:42

http://nolkavezo.nolblog.hu/archives/2009/09/27/Kutrica_bogracsparti_IV__upgrade/ Tudsz erről? :)

60145 2009.10.05. 09:03:25

Babett, most már be is kereteztem! Köszönöm!

Stóka György 2009.11.03. 16:46:12

Tisztelettel kérdezem, hogy a fenti, "Pados - újra" címet viselő írásban szereplő Pados Pál tanár úr azonos-e azzal az író Pados Pállal, akinek ismert művei "Komáromi János" (1938), "Ezt nem írhattam meg Oroszországról" (1945), "A titkárnői munka" (1965).

60145 2009.11.03. 19:16:58

Kedves Stóka György! Nem tudom a választ. Szerkesztette vagy dolgozott a Diáktarisznya című rádióműsorba(n). Az Országház és a Fehér Ház közötti tömbben, a Balassi Bálint utcában lakott 1960 táján, amikor is 30-40 év közötti korú lehetett. Vidéki születésű volt, a "potya" órákon magyar népmesékből olvasott fel, néha megkönnyezte őket az amúgy jó humorú volt vízipólós.Talán a Kós Károly iskolában tudnak róla... Én is kíváncsi volnék a dolgaira.

15138 2010.02.07. 13:34:29

Mintha a szocializmusról beszélgetnének. Kinek ilyen kinek olyan, ugyanaz az ember. Ilyen a szelaví. (Atlasz, én itt olvasgatok vissza, te ne zaavartasd magad. :DD)

60145 2010.02.07. 15:54:22

Nefelejcs, végre rájöttem, hogyan tudom feléleszteni a kommenteket, és ezt Neked köszönhetem. Legfőképpen pedig azt, hogy olvasod ezeket! A kommentek színezik a dolgokat, a személyeket, de úgy tűnik, nagyot nem tévedtem-tévedtünk. A szocializmus? Volt jó is, rossz is, egy családban is, ám ugyanaz a pofon nem ugyanúgy hat az arcon és a tenyéren. Erről szólt az elfajult Kopácsi-Andai féle vita.

15138 2010.02.13. 13:30:55

Na, az előbb megint egy moderált kommentet sikerült elíndítanom. :) Bocsika. És meg is érkeztem a jelenbe. :) Mikor a NOL-ra jöttem, Juditot egy darabig kerültem, mert mást írt, mint amit én olvasni szerettem volna. Aztán megbeszéltük. :)) Gyerekség elvárni, hogy mindenki úgy gondolkozzon, ahogy én, ha nem ugyanazt élte át. Azóta megértek bárnit, ha az én véleményem nem is változott 56-ról, ill. csak ennyiben. A Kopácsi-Andai vitát valahogy kihagytam...nem tudok róla.

60145 2010.02.13. 15:13:46

Andai nosztalgiázott a Kádár-rendszerről, Jutka pedig keményen jelezte, milyen volt számára az az idő. Azután eldurvult a dolog. Van, aki szerint Andai a botránnyal (minden nolblogost lemocskolt) a saját árfolyamát, azaz olvasottságát akarta felturbózni, mielőtt elvonul. Szerinte a NOL rosszul bant vele. Hétfőn majd jön ismét, olvasókat csábítani.

Csacsicska 2011.07.02. 02:56:13

Pados tanár úr… 96 éves korában találkoztam vele utoljára: változatlanul a Markó utca 3. szám alatt lakott. Teljes – nem tévedés! – teljes szellemi frissegében. Úgy fogadott, mint akit két napja látott utoljára. Az íróasztalán volt az édesanyám által írt köszönő levél, amit akkor írt neki, mikor végeztünk a Városmajorban. 1965-ben végeztem: az utolsó találkozásunk talán 2007-ben lehetett. A levelet legalább 40 évig őrizte. Félárva gyerekként született 1911-ben: édesapja kolozsvári színész volt, édesanyja talán szintén színész. Gyermekágyban halt meg, amikor Pados megszületett. Apja – talán foglalkozása okán – nem nagyon törődött vele. Nevelőszülőkhöz került, vidékre. Édesapja is korán meghalt – sokat a részletekről nem mesélt nekem. Egyik helyről a másikra hányódott, elérte az iskolás kort – és nem íratták be iskolába. 10 éves korában Sopron mellé került újabb nevelőszülőkhöz, egy idős zsidó házaspárhoz. Ők lettek az „igazi szülei”. Ekkor íratták be iskolába: egyetlen év alatt behozta a többieket… Közben dolgozott a „szülék” gazdaságában: alighanem minden paraszti munkában jártas volt. A helyi plébános figyelt fel rá, eszméletlen tehetségére. Az egyház „vette kézbe”, innentől kezdve ők támogatták tanulmányait. Valóban több nyelven beszélt, rendkívül művelt ember volt. A „szüléket” a háború vitte el: könnyezve beszélt róluk. A világháború alatt – fiatal tisztként – haditudósítóként dolgozott. Annál a repülő századnál, ahol ifj. Horthy István is szolgált. Jelen volt Horthy halálos baleseténél – természetesen nem tudósíthatott róla. Alighanem – akkori hivatásánál fogva – a leghitelesebb tanúja lehetett a történteknek. Nekem annyit mesélt erről, hogy Horthy mindenféle előírást megszegve, hajnalban, egyedül szállt fel a gépével – a baleset felszállás közben történt, a történeteknek nem volt közvetlen tanúja. A háború után fiatalon megnősült. Feleségét az oroszok az utcán elfogták és elvitték „malenkij robotra”. Pados évekig kutatott utána – már amennyire az ötvenes években ezt tehette – eredmény nélkül. 1959-ben Budapesten, az utcán találkozott vele: egy orosz tiszt felesége lett. Pados összeomlott, inni kezdett. 56-os történéseiről nem beszélt nekem, annál inkább az egykori felesége okozta traumáról. Rövid ideig a Rákóczi Gimnáziumban tanított, de eltanácsolták, alighanem politikai nézetei miatt. Dr. Tímár László hozta a Városmajori iskolába és a végtelenségig védte, támogatta. Fantasztikus, szuggeszív tanár volt. Kiszámíthatatlan – hangulata mindig ingadozott. Óráira felkészülni lehetetlenség volt – engem magyarra, történelemre, földrajzra és oroszra tanított. Amit ma tudok, azt szinte kizárólag ő alapozta meg. Féltünk tőle és szerettük. Ha valaki valamiben kiemelkedett, vitte, támogatta, dicsérte, lökte előre. Nem szerette a középszert, de nem kínozta a gyengéket, inkább mellőzte őket. Idős korára unokaöccse támogatta, segített neki. A nevét sajnos nem tudom, de ha valaki, ő biztosan rengeteg részletet tudhat az életéről. Nagy egyéniség volt, szeretettel és tisztelettel emlékszem rá.

60145 2011.07.02. 09:03:46

22. Csacsicska: De jó, hogy előkerültél! És az is remek, hogy a régebbi bejegyzések kommentjeit láthatóvá lehet tenni! Új bejegyzést érdemelne, amit írtál! Sok fehér foltot töltöttél ki, sok mindenre ad magyarázatot, amit írtál Minden teljesen hiteles, beleillik a képbe, ami róla alakult ki bennem, az itt hozzászóló tanítványaiban ás az Index fórumán! http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=60&na_step=30&t=9025470&na_order= Nagyon-nagyon köszönöm!

Csacsicska 2011.07.04. 15:15:34

"Tisztelettel kérdezem, hogy a fenti, "Pados - újra" címet viselő írásban szereplő Pados Pál tanár úr azonos-e azzal az író Pados Pállal, akinek ismert művei "Komáromi János" (1938), "Ezt nem írhattam meg Oroszországról" (1945), "A titkárnői munka" (1965)." Igen, ő az.

60145 2011.07.04. 15:39:33

24. Csacsicska: Ha ebben biztos vagy, én is megköszönöm, és itt küldöm a címzettnek: 16. Stóka György