Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Híres emberek

2010. március 12. - Atlasz.

Öt érvényes elfogató parancs alapján harmadik lett.

Öt érvényes elfogató parancs alapján harmadik lett.

HatkilóA napokban ismét feltűnt a sajtóban egy közlemény, amelyből megtudtam: osztályom egykori tanulója, Szücske, múlt évi helyezéséhez képest eggyel előre lépett. Öt érvényes elfogatóparancs alapján harmadik lett.

44 éves szegedi lakos ellen 5 elfogatóparancs van érvényben. Nevezett személyt többek között a Szegedi Rendőrkapitányság körözi csalás és tartás elmulasztás megalapozott gyanúja miatt.



A hatalmas iskolakombinátban sosem készült Büszkeségeink feliratú tablókép, holott számos nagyszerű ember és szakember végzett nálunk, egyes családokból az apa a fiát küldte hozzánk, mert tudta: tisztességes munkája alapján mesterséget, kenyeret adunk a kezébe. Nemzetközi szakmai versenyen első helyezést elért szakmunkástanulónkat, Kéri Jóskát függetlenített KISZ-titkársággal jutalmazták, mi több: szakmai tanára egyezerötszáz forintos pénzjutalmat kapott ezért. (Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga!) Akadtak másféle területeken kitűnők: nem egy növendékünk lett lelkész, élsportoló, sikeres író vagy tanár. Ennyi ember közül miért ne lett volna? S miért ne került volna ki közülük akár politikus, akár bűnöző?

A Hatkilót a városban gengszterképzőnek becézték. No, nem mindenki, csak akinek lelki szüksége támadt a saját iskoláját, munkahelyét a béka fenekénél magasabbra pozícionálni. A dehonesztáló elnevezésben persze rejtőzik némi romantika iránti igényt, olyképpen, ahogy Bonni és Clyde kultusza, vagy nemzeti alapon a rablógyilkos betyárok népszerűsége keletkezett.

Szűcske nem tartozott a tekintélytisztelő, túlzottan befolyásolható fiatalok közé. Olajos famíliából származott, így az iparág terjeszkedését követve többfelé meglakta az országot. A családtörténetet nem ismertem, az édesapjáról nem tudtam semmit, az édesanyja párszor eljött a szülői értekezletre. Mihozzánk azok a szülők járnak be, akiknek a gyerekével az iskolában nincsenek gondok. A gyerek zárkózott volt, gunyoros néha, csak annyit tanult, amennyivel gond nélkül megélt. Az erőszak, már csak vékony alkata miatt sem jellemezte. A csalás elkövetésére alighanem intelligenciája és zárkózottsága tette alkalmassá. A tartás elmulasztásával apai példát követhetett.

Hogyan jutott Tibi a hírnév ily magas csúcsára? Nem tudhatom a részleteket. Mielőtt lebukik, lehetett volna Kulcsár Győző is belőle, hogy más, tehetséges, híres embereket néven ne említsek azok közül, akik másféle listák helyeiért küzdöttek meg mostanában, s akiknek az arcképei nem a körözési listákról mosolyognak ránk.

közp. fűtés oszt 1984

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr428265664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

34417 2010.03.12. 12:35:00

hm. az, hogy olajos familia, először nekem másképpen ugrott be. aztán rájöttem, hogy ahhoz részint fiatal, részint nem tűzközeli:-) bizony, a fúrósók elég rideg marhatartású népség: van úgy, hogy hetekig nem jutnak haza, nomeg, a brigád is költözik más és más kitermelendő mezőre...

60145 2010.03.12. 13:04:32

1. Harunalrasid: most már tudom, hogy miért álltam meg egy fél percre az olajos leírásakor :), a komment olvastán meg a vigyortól: tetszik a szóbűvölés!

13709 2010.03.12. 13:13:52

kedves Atlasz... ez is egyfajta karrier...Ha elnéző akarok lenni, akkor azt mondom, hogy mindenki ott teljesedik ki adottságait illetően, ahol engedik neki....(ehhez persze igencsak alkalmazkodónak kell lenni, de te is azt irtad, hogy intelligens gyerek volt), Nem enged be a mennyország? Nosza...jöjjön a pokol... Viszont ha engem csapna be... már más lenne a megítélés...:))))) üdv..

60145 2010.03.12. 13:37:28

Valéria: aki alkalmas rá, azt átverik. Ilyen például az a pedagógus, aki belátja, hogy az ő fizetésének a felemelése nem jogos, mert van, aki nem érdemli; nem időszerű, mert vannak fontosabb dolgok; nem lehetséges, mert sokan vagyunk. Minket csapnak be. Amazok.

34417 2010.03.12. 13:59:44

atlasz: véleményed megtisztelő, különösen a tekintetben, hogy magyar tanár volnál, ha jó olvasok a sorok közt:-)

13709 2010.03.12. 15:10:18

4-re Atlasz...nem vigasztaltál meg..azt tudod, ugye? Alkalmas..hm. alkalom szüli a tolvajt is...meg a balekot is? Ezek szerint.. Vagy ez erős túlzás?

60145 2010.03.12. 15:37:33

Kedves Valéria, így van: az alkalom szüli a szélhámost, és kell hozzá alkalmas balek.

60145 2010.03.12. 15:54:23

5. harunalrasid: Van, aki műveli, van, aki tanítja!

11815 2010.03.12. 18:06:49

Hmm... igen, másképp is alakulhatott volna a sorsa... Atlaszom, elég nehéz dolgod lehetett... vagy ez előítélet? A iskolakombinátra gondoltam. :)

60145 2010.03.12. 18:27:08

Kedves Babett, lehet, hogy a sors választ, nem tudom. Valériánál van most erről valami. Ami az iskolakombinátot illeti: csak az volt nehéz! Dehogy a tanulók, dehogy a szakmánk!

15138 2010.03.13. 19:09:32

Furcsa érzés lehet... zavar? Mit csinálnál, ha szembejönne veled az utcán? Ha indiszkrét voltam, csak írd azt, ej-ej. :)

60145 2010.03.13. 19:19:12

11. Szia Nefelejcs! Bíznék benne, hogy nem tudna átverni. Előfordult pár éve, hogy egy alkoholista volt tanulóm "levett" ötszáz forintra. Ennyi belefér... Találkoztam már (véletlenül!) rablógyilkos egykori tanulómmal is. Neki sem mondtam, hogy: ej, ej... Volt számukra Dosztojevszkij idézetem, amit komolyan is gondoltam.

15138 2010.03.13. 20:22:23

Látszik a szemükben? Úgy értem, ha valaki ismeri őket, az észreveheti...

60145 2010.03.13. 20:41:55

Szerintem éppen nem látszik! Az osztályképen tőlem balra állnak. Szerettem őket, az osztályt, jó srácok voltak, jól kijöttünk.

78126 2010.03.24. 23:29:38

Tűnődöm rajta, hogy mi késztetett a történet megírására...

60145 2010.03.25. 11:54:57

16. Kedves Anemone, "megláttam a sajtóban egy közleményt". Nem szép mondat, jobb lett volna így ebben a formában kifelejteni.
süti beállítások módosítása