Most kellett Wittner Máriát felhúzni?
A Wittner Mária körüli vita eszembe juttatta, mi volt öt évvel ezelőtt október-novemberben. Ismét írnak róla, mert támadás érte. Az új pártnak nincs köze ehhez, csupán az egyik, az ötvenhatos nagyasszonyhoz hasonlóan önjáró tagjának. Ügyesen tematizál. Ezen felüli hozadék lehet, hogy talán sikerült a múltat ismét átírni, a megtorlás által köztörvényessé minősített cselekményekre negatív véleményt alapozni. Erre az egyre, a Wittner Máriáéra.
Én arra tippelek, hogy ez a lehetőség kizárt. A megtorló hatalom annak idején futószalagon hazudott a bíróságain, ahogy elődje hazudott reggel, délben, este, nemcsak a rádióban, hanem a mindennapi kenyérben is, ahogyan Illyés megírta. Pont Wittner Mária „bűnéről” ne hazudott volna?!
A történelemben az ilyen magatartás régtől ismert. Aiszóposz két és félezer éves parabolája talán a legkorábbi. Itthon Heltai Gáspár illesztette fabulái közé, s hogy az 1919-es fehérterror sem nélkülözte az ártatlant gazemberré minősítő hamis vádat, arra Nagy Lajos Farkas és bárány című novellája a bizonyíték. Mindegy, mit tettél, az erősebb, az ordas ítél. Jobb, ha bevallod! Ha nem, az maga a bizonyíték!
Ugyan miért hagyta volna ki eszközrendszeréből a pártállami diktatúra - amely a legkoncentráltabb ellenőrzést kívánta megvalósítani a javak, az emberek, a lelkek fölött - azt a lehetőséget, hogy a ma született bárány is mondja bűnösnek magát?! Hogy nap mint nap éljenezze, tapsolja, támogassa azt a rendszert, amely cinizmusában túltett minden addigi elképzelésén.
A néphatalomnak kiszolgáltatott nép sokat szenvedett a nélkülözéstől, a felszínre került senkiháziak, hozzá nem értők durvaságától, tetejébe napi megalázásként ömlött az „újbeszél”, a Szabad Nép, a vezetékes rádió, a hangosbemondó, a munka utáni kötelező önkéntes gyűlések, önkéntes felajánlások, a békekölcsönös békeharc.
Tiéd az ország, magadnak építed!
Soha annyi börtönt, mint akkor, soha kevesebb kenyeret, soha cinikusabb sajtót, hazugabb közbeszédet nem értek meg az emberek, mint akkor. Rosszabbul éltek, mint a háború után, szegényebben, mint annak előtte. Fogyott a rum, a kevert, a kutyult bor, tiltott abortusszal a magzat és az anya, fogyott a becsület, az önbecsülés.
Éljen Rákosi! Éljen a párt!
Aztán hirtelen elkezdődött. Nem az imperialisták akaratából, hiszen nem is tudtak vele mit kezdeni. Nem a véletlenül életben hagyott kegyvesztett moszkovita, Imre bácsi összeesküvéséből. Nem. Ha volt valaha népforradalom, akkor ez az volt. Elzavarták a hitetlen a hazug, cinikus, bandát. Igazat, és igazit akartak! Igazi szocializmust!
"Ismét mienk a bátor ének, parancsolatlan tiszta szívvel," – ujjongott a fel a költő. A forradalom a szavaknak visszaadta a jelentését. A tiszta szívvel, szabadon szólás bátorságát. Nem a kis- vagy nagy tulajdonosoknak a vagyont, rangot, címeket. A magukra vallott hazugság szégyenét kellett elsőnek lemosni, minden ezután következett.
– Kommunistákat öltek! – hallottam Prágában majd’ tíz évvel később, kinti kommunistáktól, s megdöbbentem a döbbeneten! Idehaza a felkelők azokat lőtték, akik lőttek, azokat ütötték, akik korábban őket, azokat gyűlölték, akik a nyilvános gyónásokon a hazugság sarát mindenkire önkezével rákenették. Ki mást? A mosonmagyaróvári laktanyaparancsnok Komarnóba szökött, mint annyi más bajtársa, biztosan megölték volna akkor itthon. Ki más?! S bár esett egyéni bosszú, fosztogatás, de sem 1956-ban, sem 1848-ban nem betyársereg vívta a szabadságharcot. Az ilyeneket a nép kiveti, az egészséges test elkülöníti, mint a kelést.
Nem csak kommunistákat öltek akkor, hanem vétlen kiskatonákat is. Olyan gyereket, aki lement tejért, s nem elkötött harckocsiban fitogtatta ártatlanságát. Sokan meghaltak ’56-ban. Kommunisták is, hiszen ők kezdték, olyanok, akit hittek a felépítendő jobb világban. Börtönbe kerültek, ha tanúi voltak, hogy elvtelen, hitvány főnökük megpucolt. Mert nemcsak Dudás István lécelt le, hanem itt-ott egész pártbizottság. De a szabadságharcos Mécs Imre a leveretés után az Itt élned,halnod kell erkölcse szerint itthon maradt, halálos ítéletét ugyanazok állították ki, akik Wittner Máriának az életfogytot. Ezt az erkölcsi bizonyítványt sincs joga senkinek kétségbe vonni!
Wittner Mária a forradalom hőse. Szabad ember. Joga van mocskolódni, ahogy hat éve tette a szegedi füttyös nagyival együtt. A pufajkásoknak, ha még éltek, ez nyílván tetszett. 2006-ban azt az embert, Mécs Imrét szidalmazták, aki tett azért, hogy egykori sorstársai most szabadon beszélhessenek, köpködhessenek, hogy keresztény úriasszonyok unokájukat mártírok síremlékénél tanítsák kifütyülni a forradalom áldozatait, a meg sem született bárányt is. Mint Aiszóposz meséjében. Mécs Imre a rendszerváltókkal együtt vette le a durva szájakról meg a miénkről is a lakatot. Hat éve sem ő, sem az ’56-ban még nem élt, de komcsi pufajkásként kifütyült miniszter nem tett feljelentést mocsok beszédért, köpködésért, füttyszóért. Mert nekik meg ehhez volt és van joguk, erkölcsük, becsületük. De nem tették. Nem mentek le Wittner Máriába.
Idén a nemzet nincs ellenzékben, a füttyszó elmaradt, nem volt komcsizós, tömeggyűlés, a mocsokbrigádokat nem küldte utcára a gazda, nincs rájuk szükség.
Most kellett Wittner Máriát felhúzni?!
Részlet Vágfalvi Zoltán Csaba és Szabó C. Szilárd 2005-ös rádióműsorából: