Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Leordítottam az unokám fejét

2013. július 28. - Atlasz.

– Csak nem a szarom fog rám kiabálni?! – hallom apósom hangján a népi bölcsességet.

– Csak nem a szarom fog rám kiabálni?! – hallom apósom hangján a népi bölcsességet.

Unokám, tegnapA tekintélytisztelet axiómája eredetileg nem az unokákkal, hanem a trónkövetelő fiakkal szemben fogalmazódott meg. Az idősebb, a családot megalkotó és életlehetőségeinek minden felelősségét vállán hordozó ember utasította így rendre a csikót. A saját csikaját.

Hálásabb dolog nagyapának, mint apának lenni. Az unokáimért a fiam és a menyem tartozik felelősséggel. A szülők úgy nevelik a kislányt és a kisfiút, hogy a természetes konfliktusok miköztünk ritkák. Azt pedig, hogy a nagyszülő még ennél is jobban tudná csinálni, arról egy szót se! Ősi törvény, hogy a szülő a gyerekét beszélni, a gyermek pedig a szülőt hallgatni tanítja meg. Az unokák nem rendelkeznek efféle tanítói és trónkövetelő ambíciókkal. Nem nehéz szeretni őket.

Marcit az anyja figyelmeztette a vécé utáni kézmosásra. Nem nagyon érdekelt, nem az én reszortom. Aztán hallom még egyszer, majd a gyerek ellenkezésére beavatkoztam magam is. Marcika éktelen felháborodással kezdett kiabálni, Kismenyem ekkor a maga halk, racionális kedvességével rögtön vert helyzetbe került. Így aztán leordítottam az unokám fejét. Nehogy neki álljon feljebb, nehogy azt higgye, hogy az acsarkodása beválik. Nem emlékszem, hogy az eredeti cél – a kézmosás – a leordítás után hogyan teljesült. Előtte azonban bizonyosan megvolt: Marcika nem hazudós, és – amire nem gondoltam, az én lakásomban! kezet mosni nemcsak a fürdőszobában, hanem a behúzott vécéajtó mögött is lehet. Az unokám a konfliktus után érezhetően mellőzött, anyukájának persze simán megbocsájtott.

Engem a XIX. században szocializálódott nagyszüleim neveltek. Úgy, ahogy az ezernyolcszázas években őket. Jó hat évtizedes emlékem egy talán gyermeket ugrató bolondozáskor keletkezett. A különben is mogorva benyomást keltő, nálunk vendégeskedett nagybajszú István bácsi szemem közé nézve felismerhető valótlanságot állított. Ekkor nyíló elmém örömével és a sajátommá vált igazmondás késztetésével alig tétovázva vágtam a szemébe, hogy hazudik. Ezzel akkora felháborodást váltottam ki nagyanyámból és nagyapámból, amilyet ezt megelőzően sose. – Meghazudtolni egy embernyi embert?! – érveltek István bácsi mellett, aki csak hallgatott. A kifejezést: embernyi ember épp úgy nem értettem, mint az irgalmatlan, megfélemlítő szidást. A tekintélytisztelet – vagy az illem – parancsa felejthetetlenül írta felül az igazságot.

Hogy leugattam a fejét, azt Marci sem fogja feledni. Ő nem így képzelte el a rendet. Nem így képzeltem én sem. De mégis…

Mert az apósomtól hallott bölcsességhez visszatérve: ő bizony megérte, hogy utódai leugassák. Először az őt követő generáció vette semmibe, majd az unokája is ráripakodhatott a vasárnapi, pontosan délre megterített, kaláccsal díszelgő családi asztalnál. Talán még az asztalfőn ült, s csak ezt követően csúszott lejjebb. A végállomás a kisszék, a nyári konyha szokott lenni. A fő hely egykor azt illette meg, akinek a vállán a család, a gazdaság léte nyugodott. Az idősödő ember egyre kevesebbet bír el, s egyre nagyobb részt kér a fiatalabb. Az öreg tudása, amelyből az ifjabbé eredt, elavul. Az öreg iránti tisztelet véglegesen a vagyonátruházással enyészik el. Erkölcsös, illő és igazságos.

Most és mindörökké?

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr978266216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13282 2013.07.28. 17:40:43

hm... (el) gondolkodom...

60145 2013.07.28. 18:07:09

1. aliz2: Pedig a nagymamának a fenti szerepet nem osztják ki. (Ó, a nagymama, az ősasszony a Bádogdobban! Micsoda erő!)

178873 2013.07.28. 18:08:51

Egy ismerősöm - pici gyermek mamája - alig néhány napja írta az fb oldalán, hogy anyukája, aki sosem volt aggódós, most 33 fokban zoknit adott a babára, mert hidegnek érezte a lábacskáját. De mindezt ismerősöm úgy kommentálta, így van ez jól. Ő eteti a gyereket, a nagyszülők dolga meg az, hogy csokival tömjék - foglalta össze általános útmutatóként. :-) De nyugodj meg, több nagyszülőt hallottam már rászolni unokára!

13118 2013.07.28. 18:18:38

általános lenne a nagyszülőkkel szembeni tiszteletadás hiánya? nem hiszem. (vagy nagyon félreértettem)

60145 2013.07.28. 18:20:42

3. solide: Na de én nem szoktam senkit leugatni! És most éppen őt?!

60145 2013.07.28. 18:26:59

4. Hmmmm: A szülők trónfosztása inkább, de azt nem tudom, mennyire általános. Azt gondolom, hogy ez a jelenség az emberiséggel egyidős. A nagyszülő az unokával az, és jobbak az esélyeik. Tegnap rossz példát mutattam, s ha az ilyesmi bevésődik, ott vagyunk, ahová az apósom került.

11715 2013.07.28. 18:38:53

szívesen kipróbálnám magam nagymamaként, de nem tudom, lesz-e rá módom. pocsék egy nagymama lennék amúgy, anyának se vagyok jó, lényegében mindent ráhagytam a gyerekeimre, kész csoda, hogy nem lettek börtöntöltelékek:)

301782 2013.07.28. 18:43:01

nagyon bonyolult kérdést vetettél fel Atlasz, vagy csak én gondolom bonyolultnak? vajon a nagyszülők mennyiben felelősek a gyerekeiknek mutatott példák alapján az unokáik felől érkező "visszajelzésekért"? Végső soron a gyerek példákon keresztül tanul, a szülő (nagyszülő) pedig a megszépítő messzeség - vagy jótékony feledékenység - homályán keresztül nem mindig ítéli meg saját szerepét, teljesítményét reálisan.

178873 2013.07.28. 18:56:52

Atlasz! Akkor mesélek mást széles baráti repertoáromból - első kézből hallott történet. Vidéki nagyvárosban élő nagyszülők, budapesti unoka. Látogatás szülőkkel együtt, anyuka rászól leányra: Tessék hajat mosni! Gyerek ellenkezik, anyuka feladja - nagypapa sarkára áll. Haj megmosva, gyerek üvölt: Soha többet nem jövök ide! A dolog régesrég elfelejtve, unoka továbbra is boldogan jár nagyszülőkhöz.

13118 2013.07.28. 19:03:22

6. Atlasz ez ennél tényleg bonyolultabb téma. eseted meg egy epizód.

60145 2013.07.28. 19:19:05

7. pettra: Szerintem az embernevelés kölcsönös, bonyolult játszma, hasonlóságok lehetnek, törvényszerűségek is, de az emberi tényező kiszámíthatatlan. Mindenkit érhetnek meglepetések, Téged is!

60145 2013.07.28. 19:22:48

8. Valika: Bizony így van! Az életünk nem automatizmus, pedig hogy szereti az ember a rutint. Aztán egyszer csak leordít valakit, akit nem kéne! Ha a nagyszülőt biztonsági hálóként képzeljük el, akkor szerintem nem tévedünk nagyot!

60145 2013.07.28. 19:25:32

9. solide: Jó! A nagyobbak is szoktak tehetetlen mérgükben itt a NolBlogon ilyet mondani. (Engem nem az aggasztott, hogy vajon szeretni fog-e a gyerek engem, ez az ő dolga. Az enyém más.)

60145 2013.07.28. 19:26:36

10. Hmmmm: Igen, ez egy epizód, és eszembe jutott a gyerekkorom, és némi kulturális antropológia róla.

12635 2013.07.28. 19:35:19

Akárcsak Pettra - bár a megfelelő helyen egyértelmű határokkal - én is meglehetősen megengedő szülő voltam, a negatív véleményt mindig keményen megmondtam, meghallgatták, talán ragadt valami, mert a bizalom töretlen... (mi megbeszélős család voltunk/vagyunk) Atlasz, előfordul az ilyesmi, szerintem a legjobb nagypapával is...

23353 2013.07.28. 19:51:52

Jó poszt sokunk hozzá tud tapasztalatból szólni, ugyan az én nagyszüleim egyik ágon már nem éltek, a másikon hamar elhaláloztak, de róluk (ami kevés) de pozitív emlékeim vannak. A gyerek szülö késöbbi viszonyáról gondolom már könyveket is írtak. Szerintem az aranyszabály: ne kritizáld őket. Még csak "látszólag" se. Unokákat, azok nevelését dittó.

60145 2013.07.28. 19:53:26

9. solide, 13. Atlasz: Azért mégis, egy kicsit :)

60145 2013.07.28. 19:54:36

15. gordius53: Nem is tudnálak másként, mint meleg, megengedő szülőként elképzelni. A tisztázó megbeszélésekkel együtt!

60145 2013.07.28. 19:55:52

16. little: Igyekszem! Nem mindig sikerül...

320591 2013.07.28. 19:59:56

Marci megbékül, ne aggódj - az ember fia, lánya, unokája arra orrol meg inkább az erősebb hangért, akit nagyon,de nagyon szeret, s attól is fáj jobban a szidás. Főleg az imádott nagypapától, akivel nem olyan a viszonyuk, hanem inkább haveri... De amivel befejezted a történeted, az tényleg nagyon elgondolkodtató, főleg manapság és főleg nekünk, akik éppen félúton vagyunk az asztalfő és a kisszék között.. Erre emlékeztek: http://www.youtube.com/watch?v=sE9YlYXCqvk Hittünk ebben valaha? Én bevallom, igen! Gyereklányként meg is könnyeztem...

13118 2013.07.28. 20:11:16

azt hiszem, általános érvényűt nem lehet mondani. a viszonyokat családja válogatja. az adott kor befolyásolhatja, de törvényszerűségek ebben az esetben sincsenek. pl. mit tudna mesélni Anni-Frid Synni Lyngstad, az Abba együttes egyik lánytagja? és mit meséltek a Lebensborn gyerekek? meséltek? aztán a nagypapák és az unokák viszonya Zentai Károly, vagy Biszku Béla esetében milyen? azt hiszem, általános érvényűt nem lehet mondani.

283390 2013.07.28. 20:14:53

Kicsit Zola "Föld"c. regényére emlékeztet, a "félreültetett nagyapa" párhuzam... Én nem vállalom soha a 4 éves unokám felügyeletét, mert semmi tekintélyem nincs előtte... A játszós, mesélős, "milkás" nagypapa szerep van rám osztva, (magam osztottam magamra) a család meg elfogadta....:-)))

60145 2013.07.28. 20:18:23

20. Quick: Nagyon beletaláltál! Köszönöm a linket - félúton!

60145 2013.07.28. 20:21:46

22. Kokó: Ezt igazán jó! Tetszik! Az nem annyira, hogy Zola regényeire - a Rougon Macquart családból - már alig emlékszem.

60145 2013.07.28. 20:47:45

21. Hmmmm: Minden általánosítás szükségszerűen korlátozott. Az Abba zenéjén kívül a két utolsó nevet ismerem. Hozzájuk alapműként a Mesterségem a halált asszociálom. Ez is csak laza, túlzott általánosításon alapul.

320591 2013.07.28. 21:12:49

Hmmm! Ha jól emlékszem Zentait éppen a lány unokája kísérte a tárgyalásra... Ő tolta a kocsit, takargatta, s kiabált a bíróságon mikor rosszul lett a nagyapja... Azt hiszem, az unoka és nagyszülő szeretete ha bensőséges, akkor annyira az, hogy nem számít mit tett valaha valaki - mással, másokkal... Inkább viszik tovább a szégyent ők maguk is, mint hogy elforduljanak... És éppen ezért szerintem, akit a kisszékre ültetnek, azoknál valahol, valami már az elején elromlott... Az persze más, ha önként adja át a helyét, vele a felelősséget a családért. Kemény dolgok ezek, nagyon kemények

320591 2013.07.28. 21:14:56

Na, most meg itt dupláz! Fene ezt az ócska rendszert! Bocs, tényleg csak egyszer küldtem el!

60145 2013.07.28. 21:16:37

27. Quick: Most már rendben! Hmmmm véleményét nem akarom megelőzni.

13118 2013.07.28. 21:41:31

Atlasz igen, minden általánosítás korlátozott, de szerintem több generáció egymáshoz való családi viszonyát nem lehet általánosítani. lehetnek abban közösek, hogy egy fedél alatt élnek, de az egymáshoz való viszonyuk ebben az esetben is sokban eltérhet. Quick a Zentai unoka nem ismeri (nem is ismerheti) a fiatal nagypapát. de mindegy is, ismeri, vagy nem, ez is csak egy kiragadott példa. mert van olyan példa, nem is egy, amikor a gyerek szégyelli egykori apját, sőt, tetteiért egyenesen bocsánatot kért (német példa). Hobó esete se hétköznapi. szóval családja válogatja, s olykor közbeszól az adott korszak is.

320591 2013.07.28. 21:57:06

Hmmm! A gyerek és a szülő viszonya egészen más, mint az unoka nagyszülő viszony, ahogy Atlasz is írta, alapvetően a nevelés felelőssége alól felszabadul egy nagyszülő, ha úgy tetszik szabadon szerethetik egymást, az unoka a fiatalság játékosságával ajándékozza meg a nagyszülőt, az pedig a bölcsességével az unokát. Én például most veszem észre, hogy milyen sűrűn használom azt, hogy mert a Nagyi - s azt soha, hogy anyám... Azt is el tudom képzelni, hogy a Zentai unoka is szégyellte azt amit a nagyapja tett, de a szeretete megtaláltatta vele azokat a kifogásokat, amivel neki a nagyapja mellett kell kiállni.

320591 2013.07.28. 22:07:36

Atlasz! Most, hogy Hmmm említette a korszakot a családi viszonyokban, izgalmas lett a kisszékkel párhuzamba állítani. Az én nagyszüleimnek már volt biztos nyugdíjuk, s nem volt nagy vagyonuk, csak egy kis pilisi házuk, ami nekünk mindig az otthont jelentette. Asztalfő és kisszék kérdés fel sem merült. Nem azért, mert kerek volt az ebédlőasztalunk! Anyám sem akar a kisszékre ülni, de én sem nagyon - van nyugdíjunk, miért is tennék? A Horthy korszakban a könyvelő Glauziusz bácsinak az irodában kellett volna meghalnia, ha nem akar a kisszékre kerülni... S mi vár majd a gyerekeinkre, ha a gyerekeiknek kell őket eltartaniuk, mert se vagyon, se nyugdíj? Egyenes út a kisszékhez - ez a jövő... Nem?

60145 2013.07.28. 22:14:00

29. Hmmmm: Az apa-fiú viszony a hatalmas és az alávetett viszonya, a fenntartó és a rászoruló viszonya, az apa legyőzendő vagy túlszárnyalandó példakép. Ha nem az, ez a viszony akkor is meghatározója a férfinak. Az anyához való viszony egészen más, ősi és mély. Pszicho. Van persze sok ezer konkrét változat a fő erővonalak mentén.

60145 2013.07.28. 22:23:52

31. Quick: A kisszék nem csupán a valós életvitelből következő anyagi kiszolgáltatottságot jelképezi. A megbecsülés hiánya, egy életút semmibevétele bizony összefügg az anyagiakkal, de nem szükségszerűen Azt hiszem, aki először felvetette, annak is igaza volt: a szeretetben nevelő szülőnek nem kell ilyesmitől tartani. Mert nem az élet véges volta okoz gondot, hanem a minősége. A végén is. A jelen: sokan beszélnek arról, hogy a nagyszülők képezik a támaszt, ha telik rá. A jövő: megadóztatják a nyugdíjt. Akárki a befutó jövőre... Kérdés, hogy "egyenlően", vagy szolidárisan.

13118 2013.07.28. 22:37:02

elnézést, rosszul emlékeztem, unoka volt: http://www.origo.hu/nagyvilag/20061113bocsanatot.html

60145 2013.07.28. 22:44:58

Martin Bormannról is lehet tudni, ő a fia volt "annak": http://epa.oszk.hu/00800/00804/00021/1758.html

320591 2013.07.28. 23:16:52

Nem irigylem sem az unokát, sem a fiút... Olyan "örökséget" kaptak, amivel nem könnyű megbirkózni...

16338 2013.07.29. 00:20:21

Érdekes, hogy metropoliszról - totál liberalizmusból, mondhatni szabadosságból - váltottam kistelepülésre - totál konzervativizmusba - és eléggé kapkodom a fejem. A tradíciókat egy bizonyos mértékben fenn kell tartani, sokkal jobban működnek úgy a dolgok, a lazításnak kellenek korlátai legyenek. Ma már nem mondom azt, hogy a - kicsi - lányomnak, ugyanannyi joga van, mint nekem. Nem. A jog és kötelesség arányos. Én lecseszhetem, ha nem mos kezet - sőt, még akár tévedhetek is - még a fejét is leordíthatom - négyszemközt, nem mások előtt megszégyenítve - mert ehhez jogom van. A tévedéshez is. Az pedig kötelességem, elnézést kérjek egy rövid mondatban, ha tévedtem. Neki ehhez - leordításhoz - azonban nincs joga. Ő esetleg csak felhívhatja rá a figyelmemet. Halkan, csendben, tisztelettel. Én pedig vagy meghallom, vagy nem. Legjobb, ha nyugtázom egy értő pillantással kísért bólintással. Nem nagy ügy. És nem is kell akkora ügyet kreálni belőle. Már csak a gyereki "antenna" miatt sem. Nincs probléma ott, ahol magunk nem képzünk azt. Talán, valahogy így.

11692 2013.07.29. 04:01:10

...megbékül a gyermek... (nekünk rosszabb, ahogy elnézem...)

60145 2013.07.29. 06:23:04

37. jus: Igazat adok Neked - és nem csak a viszontlátás öröme okán. Azonban mindezt meg kell tanulni, a tradíciókkal szemben is, az igaza tudatában az igaza mellett kiálló (végül ordító, mert másra épp nem képes) gyermeknek is. Az értékek - pl. igazság, tekintélytisztelet - gyakran ütköznek. Problémát meg oly gyakran képezünk.

60145 2013.07.29. 06:26:33

38. Évalajos: Ha rosszabb, ha nem: az ember a saját karakterén, értékrendjén nem tud változtatni, de legalább is nagyon ritkán. Megörökölte, belenevelődött egy szerepbe. A gyermeké alakul, de nem mindegy: hogyan. Ja, hogy erre céloztál? Úgy látszik, gondolkodásra vagyunk ítélve...

60145 2013.07.29. 11:52:30

41. marja :)

ZorróAszter 2013.07.29. 22:28:27

Kedves Atlasz! A mai világban nehéz döntés, hogy egy kisgyereket önzetlenségre neveljenek, vagy tolakodó, könyöklő kaparjkurtának. És ha a mai Strager for Life-ra épülő társadalomra nevelnek valakit, akkor nem fog másként bánni a szüleivel, nagyszüleivel sem. Erről szól a fél világirodalom. És hát persze vannak olyanok is, akik "életre nevelés" címszó alatt valóságos szörnyet nevelnek a gyerekükből.

60145 2013.07.30. 06:37:37

43. ZorróAszter: A szándékot befolyásolja a szülők egyénisége és múltja-jelene is. És ott van még a bármily rugalmas, de mégis önálló gyermeki egyéniség.

ZorróAszter 2013.07.30. 14:21:10

Igen, de azért az mégis döntő, hogy mi a szülők szándéka. Ha nincs szándék, akkor marad a minta. A helyes viselkedés kikövetkeztetése a szülők viselkedéséből. És az akörüli próbálkozások, amik persze néha szemtelenkedésbe csapnak át.

60145 2013.07.30. 14:48:04

45. ZorróAszter: Én a mintát nagyobb hatásúnak tartom, mint a szándékot.

283390 2013.07.30. 15:13:33

Igen, a "minta"!!!!! A gyerek, az értelmi fejlődése során megjegyzi, elemzi, a szűk környezete viselkedési mintáit, és megpróbálja alkalmazni... Az ellentmondásokkal nem tud mit kezdeni, nem érti az "egyenlőtlenségeket", pláne nem a "következetlenségeket" sokszor válik ezért viselkedészavarossá...

60145 2013.07.30. 16:51:25

47. Kokó: Ige, egy ilyen konfliktus van a fenti bejegyzésbe rejtve!

78126 2013.08.09. 15:45:02

Szabad-e, értelme van-e még kommentelni ennyi idő elteltével? - Atlasz. Hisz azóta rég helyrerendezhetted magadban a dolgot.

60145 2013.08.09. 19:44:14

49. Anemone: Neked ne lenne szabad?! Néhány alapértéket nem számítva még nem kövültek meg bennem az elveim. Ráadásul itt fentebb gondolatébresztő diskurzus folyt. (Még egy ráadás: itt alapértékek ütköztek: az igazság, a tekintély, a felelősség...)

78126 2013.08.09. 21:21:50

Szokás szerint mindenféle eszembe jutott. Ha eddig a színét nézted, milyen lehet a fonákja a történetednek? Egy régi (németül megjelent) kis könyvből fordítom azt a japán bölcsességet, amire utalok: "Három év múltán egy balszerencse is hozhat valami hasznot."

60145 2013.08.10. 06:09:42

51. Anemone: És nekem konkrétan? Egy jó vicc. Nem szokás szerint, csak a szavakról, csípőből... A német-japán bölcsességről pedig: Hogyne! Miután túlélte az ember! Kevésbé poénosan: a dolgaink többnyire ilyen összetettek, haszon már az is, ha visszatekinthetünk rájuk...

78126 2013.08.10. 09:25:06

Hiszen NEKED, konkrétan írtam a fent írtadban (nem kövültek meg=rugalmas, változásra képes) bízva! Inkább kérdeznélek, mint a magamét fújnám: mi rázott meg ennyire ebben a történetben? Hol tartotok most, azóta? Kibicként : Ami történt, olyan, mint afféle "makarenkói pofon", nem? Mérföldkő. Az elkeseredés, a megrendülés időszakában nem látható a hozadéka! Igen, éld túl, ne süsd le a szemed önmagad előtt! Idős emberek, akik beszámolnak őket súlyosan bántó hozzátartozóikról számomra mindig egy féktelen, tiszteletet nem ismerő ember körvonalát rajzolják meg. Nem szakmai ártalom, mert már kicsi lány koromban is pont így, pont ugyanezt gondoltam: NINCS olyan ok, ami elfogadhatóvá teszi a másik ember gyalázását, kínzását, szekírozását, megszégyenítését! Hogy előfordul, az más. Csak ne gyártsunk hozzá támogató ideológiákat!!

60145 2013.08.10. 13:19:25

53. Anemone: Alap: az apa-fiú viszony. A nagyapa-fiú viszony. Lány is, persze! Ez foglalkoztat. A nézeteidről. Amit kicsi lány korodban gondoltál, az csak stilárisan lehetett a génjeidben. Az ember eltanulja a norma egyik elemét, aztán azzal fordul szembe, akitől el kellene tanulnia a többit is. Ez bizony nem mindig tudatos, de ettől még lehet általános. Nincs királyi út! Ha a matematikában így mondják, akkor az emberi világban "hatványozottan"! (Arról szó sem esett, amil nincs is.)

78126 2013.08.10. 14:12:29

Szkeptikus vagyok! Ebben:Az ember eltanulja a norma egyik elemét, aztán azzal fordul szembe, akitől el kellene tanulnia a többit is. És ebben is:lehet általános. És hogy:Nincs királyi út! Folytatás, fejtegetés nem itt. Jó?

60145 2013.08.10. 17:21:21

55. Anemone :)
süti beállítások módosítása