"Vigyázzon, én marxista vagyok!" Kiegészítéssel újratöltve!

A híre őt is megelőzte. Büszkék voltak rá, akiket tanított. Speciális kollégiumára, melyet nem szemináriumi szobában, de nagy előadóban tartott, magam is belátogattam. József Attilát elemezte! Mégsem győztem tovább három-négy alkalomnál. A stúdium nem arra szolgált, hogy pótolja a középiskolát, hanem hogy magasabb szintre emelje a főiskolai tudást. Szigorú gondolatmenet, üresjáratok mellőzése, az intellektuális humor, virtuóz levezetések órai voltak ezek.

Tudtuk, hogy ’56-os flekkje van. Arra nem gondoltunk, hogy mint másoknak, neki sem kellett volna megvárnia a harmadik kakasszót, hogy ettől szabaduljon. Kerengett róla egy legenda, amely illik a hatvanas évek világába, s a két szereplőre ugyancsak. A most megjelent kötet megemlíti...

Azt beszélték, hogy Kádár valamelyik nyilatkozatának nyelvi igénytelenségét emelte be példázat gyanánt egyik órájára, amelyet aztán feljelentés, fegyelmi eljárás követett. Az ügyet maga Kádár, azaz a titkársága zárta volna le azzal, hogy egyfelől a tanár úr maradjon a szakmájánál, másrészt a mellékelt határozattervezetet legyen szíves nyelvhelyességi szempontból átnézni.

E sorok írása óta a legenda oda, a valóság sokkal keményebb.

A legenda a valóság két eleméből keletkezett.  Török tanár úr - évekkel korábban, magánlevélben - Illyés Gyula: Új versek (Szépirodalmi, 1961) című kötetének egyes szavaihoz fűzött ritmikai észrevételeket. Vajon rajta kívül hányan vetemedtek ilyesmire a magyar irodalom fejedelmével szemben?! A nemzet számadója a kritikát elfogadta, de jelezte: szülőföldje nyelvjárásával emiatt  nem fog szakítani, írásait ezután sem lektoráltatta a tanár úrral.

Török Gábor a pártfunkcik romlott nyelvezetére negatív példaként a félelmetes Biszku Béla-féle társaság modorát citálta. A besúgók nem késtek dolgukat végezni, így irgalmatlan nyomás alá került a nyelvészeti tanszék, és az egész, akkor Hegedűs András vezette  főiskola is. Szó, ami szó, az intézmény szellemiségét inkább Illyés, mint Biszku határozta meg, és ebben jelentős szerepet játszott a főigazgató. A szívbeteg Hegedűs 1975 februárjában, a bosszúhadjárat közepette, ötvenkét évesen hunyt el. Szabadult. Török Gábor kitartott.

A Nagy Testvér jelen volt, szemmel tartotta az életünket. Tapasztalatból alig ismertem a működés részleteit. Egy ízben hangosan felröhögtem, amikor kiderült, hogy pártcsoportgyűlésen valaki kritika tárgyává tette a nyelvművelési házi feladatként beadott, előző életemben íródott művemet. A szöveget én találtam ki, a kázust nem.

elnyúlsz a strand pihenőpadnak nevezett fa- és csőalkotmányán. kétszemélyes.

nézed a szemét. állítólag örültök egymásnak.

hasra fekszel, karod a feje alá fűzöd és megcsókolod.

most egészen közelről nézed a szemét, fölé hajolsz, inas mellkasoddal eltakarod, hálásan csókolóztok, közel vannak a fa repedései. keze tétovázik gerinceden, szinte céltalanul. hűvös a teste, titkon nagyon erős a teste, asszonyos.

kívülálló…desdichado…kívülálló…

ha megölnéd sem lehetne valami közöd hozzá, tehát elereszted minden izmodat, míg vihart kavar hajadban ujjaival. érzed, hogy másik keze megemelkedett ágyékod felé kúszik.

befúrod magad a vízbe, fejed kitisztul, kicsiny tempókon fekszel és csendesülsz.

percek múlva eléd jön a parton és engedelmesen felszaladtok a kabinba. ügyetlen vagy? mintha észre sem venné felesleges mozdulataidat. kapkodó légzéssel dől neki a zöld deszkafalnak s csak teste tudja, hogy csupasz vizesen te vagy, ki ráfonódtál.

Török Gábor mérlegén nem nyomott volna sokat ezt a produktum, ámbár a József Attila áthallásokat biztos kézzel emelte volna ki.

Tudós ember volt, kimagasló. Ha racionális elemzései alapján jutott valamire, nem alázta meg magát azzal, hogy engedményeket tegyen. Cáfolatot várt, érvényeset. Nyelvészként végzett verselemzései sokakat meghökkentettek, a pedagógusképzésben elkötelezett marxistaként meg-megdöngette azokat a falakat, amelyek körülvették. Midőn nyíltan bírálta a főiskola vezetését, a minisztérium pedagógusképző osztályát, sőt, magát az ennek élén állott fővezetőt – az az én stílusgyakorlatomnál nagyobb figyelmet keltett. Két perben jutott el a Legfelsőbb Bíróságig. Megvédte igazát. A helybeliek azonban felőrölték. A visszarendeződés évei voltak ezek. 1977-ben negyvennyolc évesen nyugdíjba kényszerült.

Rajtam, aki meghurcolásának kezdetén, 1972-ben a főiskolai KISZ VB tagja voltam, a tiszakécskei ötöst-osztó tanárnő orleans-i szűzi lendülettel kérte számon, hogy mit követtünk el Török ellen. Mi, KISZ-esek, nevünkben komcsik. Bizony semmit. Épp ezért semmit! Magam fogalmaztam meg a diákszervezet állásfoglalását a rágalmazói szerint túl szigorú, embertelen módszerekkel vizsgáztató Törökről. Kiálltunk mellette. Erzsike a Gyertyámos utcai lakásban rákérdezett, Török Gábor igazolta.

Hogyan is vizsgáztatott tehát?

A szemináriumon a gyakorlati jegyet kellett megszerezni. Nem adhattam be kalandozások korából visszamaradt divatcikket, nem volt kellő, gimnáziumban megszerzett alapom sem, csak elmaradásaim, mulasztások. Nem éppen a grammatika szerelmeseként hagytam ott két évvel korábban a hálózati ellenőri utazgatásokat. Mit kerülgessem: még az is kétségessé vált, hogy az indexemet aláírja. De valahogy összehoztam. Ha nem sikerül, nincs panasz, de bukom a félévet, s elképzelni sem tudtam volna, hogy a főiskolán maradjak.

Öt napot hagytam a szóalaktan vizsgára, mely egy volt a hétből, közte három szigorlat. A harmadik nap vége felé összeállt a rendszer. Kezdtem érteni. Azután csak raktam ide-oda a nyelvi tényeket, szabályokat. Végül csak a Török szabályai szerinti utolsó akadály maradt, a hármasugrás. A beugró kérdések. Mert a puszta Jó napot! árán a diák tételt sem húzhatott, le sem ülhetett. Azután pedig nem volt szempont az előző kettes, a szakáll, az éppen hogy határon belül maradt mulasztások. Büszke voltam a tanáromra. A korrektségére. A jelesre is.

Török Gábort, a tudós nyelvészt soha nem szólíthatták a diákok professzornak. A mi időnkben ilyesféléből csupán három leledzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán: két rivális az állattani és a növénytani tanszék élén, valamint a 28 éves korától magát ilyennek mondató Geréb György. A többiek csupán tanárnők, tanár urak maradtak, Török Gábor is.

Amikor halála után tizenöt évvel tanítványai és munkatársai kötettel tisztelegnek előtte, ebben árnyéka sincsen a protokollnak. A szerzők jobban ismerték nálam, jártasabban a tudományában, mint én, de a könyvbemutatóról hazaérkezvén nem álltam meg, hogy végig ne simítsak A pecsétek feltörésének gerincén. Jó érzés, hogy ismerhettem az autonóm embert.