- és a bölcsek köve.
- és a bölcsek köve.
A történelem az emberiséggel, illetve annak kisebb csoportjaival megtörtént eseményeket, folyamatokat vizsgáló tudomány. A múlt elemzésével segíti annak megértését, a jelen társadalmi problémáiban való tájékozódást. Alapelve a történetiség.
A történelem forrásai a tárgyi–, íratlan–, szellemi– és írott emlékek. Vannak forrásokat gyűjtő és feldolgozó tudományos intézmények. A források kritikája elengedhetetlen (pl.: kinek használ?).
A történelem résztudományai között a kronológia az időszámítással, az események időbeli meghatározásával foglalkozik. A történelem segítő- vagy segédtudományai közé tartozik a történeti földrajz, mely az események helyét kutatja, a topográfia pedig a térképen ábrázolja azokat. A történelem térben és időben vizsgálja az emberi társadalom egésze vagy valamely része eseményeit, folyamatait, jellemzőit.
Az őskor – más néven a történelem előtti kor - az írás megjelenésével zárul, bár nem ez a legfontosabb cezúra, hanem az élelemtermelés forradalmának lezajlása.
Az ókori Kelet a Közel-Keleten a termékeny félholdat és az azt övező területeket jelenti, időszaka a Kr. e. 4. évezredtől a VI. századig tart. Aki akarja, tegye hozzá a többit is - velem lehet alkudni.
A klasszikus ókor, vagyis a görög-római antikvitás terepe a Földközi-tenger medencéje, azaz egy nagy lavór meg a széle, a Mediterráneum. A Kr. e. 1. évezred elejétől Kr. u. 476-ig datálható.
A középkort a Nyugat-Római Birodalom bukásától, 476-tól számítják, a vége ízlés szerint 1492, 1640, 1789 is volt. Innentől kezdve beszélünk újkorról (mert a legújabb kor a szocialista rendszerek bukásával kiment a divatból).
A középkor hajnalán megszűnt a pax romana, felbomlott a Mediterráneum térsége, és a romokon három civilizációs centrum vegetált: keleten Bizánc, délen az előnyomuló iszlám, nyugaton germán-római formációk, amelyek 732-ban megállították az arab hódítást. Hatékony nehézpáncélos lovagjaival az élen kialakult a feudális rendszer. Keleten a „második Róma” minden gazdagsága és kultúrája dacára alulmaradt, hasonlóképp az iszlám világ is. Amint a feudális Nyugat-Európa túllépett születésétől szárazföldi keretein, azaz gazdasági expanziója következtében megkezdte a felfedező-hódító-gyarmatosító terjeszkedését, a feudalizmus és vele a középkor elenyészett.
Az eddigiekből kiviláglik, hogy a korszakolást illetően nem puszta évszámokról vagy területi zónákról van szó, hanem az emberi együttélés formáinak és tartalmainak jellemző, lényeges hasonlóságairól valamely időszakban és területen. Merev határok nincsenek. (Így az egykori Szovjetunió 70 éve alatt egymás mellett létezett az őskorra jellemző nemzetségi, az ókorra jellemző rabszolgatartó, a feudalizmusra jellemző személyi függési rendszer, valamint az újkor ipari társadalmának struktúrája, s mindezt a leghaladóbb, legfejlettebb társadalmi rend, a kommunizmus előszobájaként hirdették meg.)
Közeledve a témámhoz, előrebocsájtom, hogy a történelem ugyan a legvalóságosabb (mert megtörtént) dolgok tudománya, de ennek keretein belül sem ugyanazt látjuk ugyanazon szervezetben most vagy száz évvel ezelőtt. A dolgok, jelenségek, emberek, közösségek változnak, a tudomány is. Így például Janit le lehet írni, lehet jellemezni, a tetteit lehet elemezni hitelesen - kétéves korában a bölcsődében is. (Nota bene: a magzat, a csecsemő „írhat” történelmet!) Tegyük ugyanezt húsz év múlva! Ugye nem mindegy, hogy a pelusban van-e széklet, vagy a legény csinálta össze magát az erőlködéstől?!
Egy értelmetlen vita kezdődött azzal, hogy szokásomtól eltérően határozottan reagáltam egy tértől-időtől független, sommás „történelmi” megállapításra: „A katolikus egyház egy központosított, mindig a hatalommal szövetkező egyház,…”. A blogger egy kétezer éves, történelmi korokon átívelő, ennélfogva számos változáson átment, öt kontinensen jelen lévő intézményről tett kinyilatkoztatást. Nem minősítettem sem a mondatot, sem az íróját, de leszögeztem, hogy a mondat nem igaz. Tudottnak véltem a fentieket, elírásnak az idézett közlést, ezért nem számítottam vitára.
Az egyháztörténet önálló diszciplína, évekig tanulmányozzák azok, akik erre adják a fejüket. No de ahhoz, hogy valaki belássa, hogy akár Máté 16,13-19-től, akár Pál „fordulásától”, akár az őskeresztények szórvány gyülekezeteinek a századaitól datáljuk, orbitális tévedés mindig központosított és a hatalommal szövetkező egyházról beszélni - elegendő hozzá az érettségi. Nem kell egyháztudóssá lenni ahhoz, hogy aki akarja, felidézze az egyház(ak) különféle állami-világi hatalmak általi üldözését, a hívek, püspökök és pápák megalázását, alávetését, kifosztását, megölését. Ha erre húsz példát írtam volna, akkor is lehetséges lett volna mindegyik ellen más és más kifogást emelni, jelentéktelen részletet felnagyítani, intimkedni, hogy pl. az egyik szereplő részeges volt, a másik nőpápa, a harmadik beteg – és ezért nem ér a neve és a példám. A mellébeszélés, lila ködkavarás, önkényes témaváltás gyakran előfordul a blogvitákban. Akár száz példa sem meggyőző annak, akit a „győzelme” motivál. Nem is sajnálom tőle, hiszen a harc és az igaza számára mindig a végső.
Nem, a keresztény vagy akár a római katolikus egyház az ókortól napjainkig nem volt mindig központosított, nem volt mindig a hatalom szövetségese, ma sem mindenben és mindenütt az. A mindig – mint történelmi fogalom – igen ritkán illeszthető valamihez. Alaptalan általánosításokkal operálni a vitákban olyasmi, mint a középkorban a bölcsek kövére hivatkozva megtalálni minden természeti törvény nyitját, magyarázatát és megoldását. Ma már a bölcsek köve helyett a pelusban nincs más, mint koprolit. Kőkaki.
