Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Szavalóverseny

2010. április 12. - Atlasz.

Választani ízlés dolga - avagy Zsuzsi és Zsizsi

Voltam én fontos elvtárs, még az egyenlőbbek között is. A városi Oktatási-, Kulturális- és Sportosztály – kiejtése: műv’si vagyis művese osztály – főelőadójaként alkalmaztak, ami, bevallom, eleinte igazán megtisztelő volt számomra. Főnököm, Büszke elvtárs tisztességes, korrekt ember, jól taktikázó tanácsi apparatcsik. Sokat köszönhetek neki. Egyszer még a városi úttörő kulturális seregszemle zsűrijébe is engem delegált, nem elsősorban azért, mert nekem volt magyartanári végzettségem, nem is azért, mert szeretett hitvesének tanítványai is versengtek, hanem inkább amiatt, hogy korábbi beosztottjával kellett volna együttműködnie a zsűriben. Feri ugyanis a pártbizottság apparátusában hasonló státuszban működött, mint korábban elődömként a művese osztályon, de a két intézmény között alá-fölé rendelt viszony lévén ő kellett vezesse a nagy jelentőségű verseny zsűrijét. Belátható, hogy ez nem tett volna jót Büszke elvtárs tekintélyének.

Nos, hogy a szavalóversenyre térjek, a pártemberrel jól kijöttünk: egyetemet végzett történelem és régészet szakon, olvasott, jó modorú korombeli. Egyetlen versmondó esetében tért el a véleményünk. Magyartanárként, aki számtalan verset felolvastam, elemeztem, meghallgattam, nem tudtam meggyőzni őt. Nem a tudásom volt kevés: fogva tartotta a státusza.

A következő fordulót a szomszéd várossal összevonva szervezték, oda sem akaródzott Büszke elvtárnak elmenni, talán el is felejtkezett róla, míg rá nem telefonáltak. Korábbi beosztottját a pártapparátusból mégsem ugraszthatta, maradtam én a zsűri elnöki posztra. Kocsit a munkámhoz két év alatt csak egyszer kaptam, de a kezdést szerencsére még busszal is elértem.

A rendező úttörőelnök bemutatta a zsűri harmadik tagját, az évtizedes magyartanári múlttal rendelkező, városszerte elismert idősebb kollégát, majd bennünket is a résztvevőknek és a közönségnek. Következett a megnyitó beszédem. A protokoll szöveg után felkértem a szakembert, lássa el helyettem az  elnöki feladatot. Őt nem ismertem, de a hierarchiát igen, amellyel akkor sem tudtam azonosulni, ha véletlenül formálisan én voltam "felül".

Egy korábbi szavalóversenyre sokáig keserűbben emlékeztem.

Első tanári munkahelyemen az iskolai versmondó- vagy szavalóverseny döntője – nem emlékszem, akkor épp melyik kifejezés divatozott – két korosztályra bontva történt. Az ötödik-hatodikosok versengésében hatodik dés osztályfőnökként voltam érdekelt. Fehér Eszter maradt versenyben tőlünk, akit előzetesen fel is készítettem. A verset nem én jelöltem ki számára,  de értelmeztem vele. Instrukcióim kevesebbet adtak a produkcióhoz, mint a saját átélése. Goethe Villikirályát választotta a kislány, vagy talán anyukája. Nem tartván magamat mindenhatónak, elfogadtam a kicsi bakfis szájából szokatlanul hangzó telegyász költeményt. A kisnagy lánykákat valóságosan vonzza a halál.  Egyikük csuklóján máig szóba nem hozott forradásokra emlékezem...


A közeli művelődési házában mi huszonhatan izgultunk Eszti sikeréért. Tudtam: sokat eldönt a pillanat, az előadó akkori érzelmi helyzete, s persze a rivális versenyző produkciója is.

A másik esélyes egy elbűvölő pofikájú, kedves, csengő hangú ötödikes kislány volt, Zsuzsi, aki máig sikeres előadóművészként szerepel. Tehetségét nem csupán a folyosón alkalmilag eleresztett cifra káromkodásai jelezték. Kiválóságát Zsizsi, a kislány magyartanár osztályfőnöke – arra az esetre, ha az nem hallott volna felőle – tényként közölte a zsűri elnökkel, Pistával. Biztos, ami biztos.

Szerettük Pistát, nagy egyéniség volt, egyszakos, elkötelezett irodalmár – és elvált, két gyerektartásra kötelezett, budapesti albérletben, pedagógus fizetésből élő magányos férfi. Az egész iskolát mozgósított nagy sürgés-forgásban Zsizsi csípője és egyéb kellemei véletlenül sem kerülhették ki első számú magyartanárunk személyes zónáját, bár amikor formás kolléganőnk beszéd közbeni önkéntelen mozdulattal rövid pillanatra Pista kezére helyezte tenyerét, Pista szemlátomást minden részrehajlás nélkül bólogatott. Részemről sem búzavirág tekintet, sem formás csípő, sem gyengéd érintések nem befolyásolhatták a nagy embert.

A mi Esztink hiteles, felnőtt versmondása után fellélegeztem, minden illem és óvatosság dacára bólogattam gyerekeimnek: ezt a produkció nem felülmúlható. Fehér Eszti biztosan első!

A szavalóversenyt Zsuzsi nyerte. Lóci óriás lesz, hirdette a pici lány nagy tehetséggel. Ezzel a költeménnyel persze minden ki-mit-tudon elég a tiszta gyermeki beszéd, a kedves megjelenés - bárkitől. Zsuzsi csengő hangjának, hibátlan versmondásának, kétségtelen bájának Pista sem tudott ellenállni.

Csak Zsizsi bájait, csak azt tudnám feledni…

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr68265676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12635 2010.04.12. 15:40:05

mint mindig, nekem tetszik... no persze...magam is sokat szavaltam szavalóversenyeken... (azt meg csak súgom,hogy apám magyartanár volt,nem is akármilyen)

60145 2010.04.12. 15:56:51

1. Gordius: édesapádról, nem csak a könyvtáráról - biztosan írsz még! És ha így lesz, jól teszed! Az itt említett kollégám, akinek él valahol egy magadkorú lánya, szintén többet érdemel, mint ez az epizód. Pár nap, pár hét - és jövök vele...

13709 2010.04.12. 16:04:40

kedves Atlasz, néhány szavalóversenyt én is végigizgultam - a versnyzői oldalról érintve - néha komoly ellenérzéseim voltak a szervezéssel kapcsolatban, néha pedig azért, mert már az elején tudták (ugynevezett bennfentesek) hogy kit fognak és milyen jelölésben támogatni...Ez elszomoritott és egy idő után nem kisértem el lányomat...de a szavalóversenyek hangulata nagyon jó...élmény és nagyszerü kikapcsolódás (mint néző) sok jó verset hallgatni pedig igazán tartalmas időtöltés.. Nem lehet könnyü zsürizni, azt elismerem :))) üdv.

95527 2010.04.12. 16:16:18

Egyre nagyobb örömmel olvasom írásaid, eszembe jutnak az egykori nyáresték mikor ültünk a szabadban és csak hallgattuk amint ízesen mondják a szavakat az emberek. Engedelmeddel idelinkelem a verset: http://webcache.googleusercontent.com/search?hl=hu&q=cache:26bJvB1HWOgJ:http://verslap.extra.hu/versek/johann_wolfgang_goethe/a_villikiraly.html

78126 2010.04.12. 16:23:26

Forradások nélkül is szerettem ezt a verset, gyerekként. Van benne valami, amit talán még sosem gondoltam át. No, majd most! Igen, a kislányok sosem tudnak vetekedni a nagylányok praktikáival. És ezek szerint a férfiak sem!

60145 2010.04.12. 16:28:49

3. Kedves Valéria: a Te korábbi bejegyzésed késztetett írásra! Valóban nagyszerű dolog találkozni a tehetséggel, a NolBlogon is, de testközelből méginkább!

60145 2010.04.12. 16:32:38

4. Anemone: Te tudod legjobban, hogy nem mindenkinél látszanak forradások. Azonban azt, hogy egy bakfis vagy egy kamasz fiú érzelmi gazdagsága csekélyebb volna, mint az okosabbaké, tagadom. Ebből meríthetett a mi Esztink, Zsuzsinak pedig nem kellett ennyire mélyre mennie.

13709 2010.04.12. 16:49:52

5-re Gondoltam hogy szavalóversenyes emlékezésem is közrejátszott a saját tapasztalataid felidézésében...Én nagyon örülök, hogy megosztod velünk ezeket az értékes tapasztalatokat, emlékeket.. Mostani irásod is nagyon tetszett :)))

60145 2010.04.12. 16:58:52

7. Valéria: köszönöm, az ihletést is!

11213 2010.04.12. 17:26:20

szeretem olvasni a bejegyzéseid, atlasz :)

78126 2010.04.12. 17:31:52

Van ebben a történetben valami "nekem", ami megbocsájthatatlan! Te hogy néztél ezek után ezekre a kollégáidra? És Esztire?

60145 2010.04.12. 17:48:39

9. Natinha: ez nem kis dolog, mert ritkán szólsz! Köszönöm!

60145 2010.04.12. 18:06:14

10. Anemone: Pistára nagyon nehezteltem. Zsizsi nem számított igazán: előtte sem, utána sem. Mindkét kislány remek volt, ez néha előfordul. De a "mienk" lényegesen nehezebb feladatot oldott meg! Esztit, emlékeim szerint elismertük, dícsértük, megérdemelte. Tapintatlanság lett volna faggatni. Én pedig: "... sokáig keserűbben emlékeztem." Mi a megbocsájthatatlan?

11692 2010.04.12. 19:50:09

olvastalak...

60145 2010.04.12. 20:29:16

13. Évalajos: örülök, hogy még nem untál meg!

70798 2010.04.12. 21:12:46

addig jó amíg a "fontos elvtárs" nem tud felejteni:)

60145 2010.04.12. 21:34:35

16. Toszmegosztis: Kösz! A kvázi fontos elvtársság valóban hagyott nyomot, nem is kell nagyon alá merülni. Nem rám szabták azt a szerepet. Hívatalnoknak, politikusnak, fontos elvtársnak születni kell.

70798 2010.04.12. 22:56:49

sejtem az érzést Atlasz, bár én soha nem voltam "fontos elvtárs", és érzem azt is, hogy nem rád szabták:) ahhoz bíborban kell születni:)

11812 2010.04.14. 11:47:45

én is szerettem, és szeretem a verseket és sokat el is mondtam, valamiért a szavalni szó nem tetszik nekem. Egyszer, azt hiszem már országos versenyen, a Levegőt - mondtam, és a szünetben megkérdezte tőlem egy rendőr (most így utólag,, mit is keershetett ott, Székesfehérváron, az Országos Diáknapokon?), van-e engedélyem ezt a verset elmondani és ki írta. Képzeld. Egyébként jobban szerettem nem ismert verseket keresni, és sok ilyen volt és van is. Egyszer azt mondta nekem az Irodalmi Szinpadunk rendezője, hogy én a legszebb és a legeldugottabb verseket találom meg, és ez jó. Na a Levegőt, nem ezekhez tartozott, ez a lázadás korszaka volt és szívből mondhattam is, belekiabáltam - (nem hangosan) a világba, hogy szabad szeretnék lenni. Hát. Kamasz voltam. :)

11812 2010.04.14. 11:48:29

ja, és a fontos elvtársakat kinevettük. Azt is jól tudom, hogy miniben könnyebb vizsgázni egy két profnál az egyetemen.

60145 2010.04.14. 13:17:16

18. Kalimpa: az országos versenyhez nem lehetett elég a mini (19.)! Ha kimondjuk, ha nem: a zsűri is emberből van, nő és férfi... ez természetes. Az nem, hogy egy rendőr így akarjon ismerkedni! A Levegőt!-ről külön kis könyvet írt valaki, átrágtam, élmény volt az is.

60145 2010.04.14. 13:20:05

19. Kalimpa: másként el sem tudlak képzelni! Hidd el, hogy én meg a szerepemen röhögtem, bármíly kicsi volt is. Nem voltam képes hozzánőni.

60145 2010.04.21. 19:54:50

Nem tudom, miért nem látható Paplanyos kommentje, csak ha belépek blogolni. Talán spmnak nézte a rendszer a link miatt?

205707 2011.09.11. 12:45:18

Csak a szépre emlékezem. Ha még tudok. Veled könnyű Atlasz, s jó hogy rád találtam. Az is felrémlik, az is "beugrik", ami meg sem történt velem, velünk. Kösz.

205707 2011.09.11. 12:46:33

Csak a szépre emlékezem. Ha még tudok. Veled könnyű Atlasz, s jó hogy rád találtam. Az is felrémlik, az is "beugrik", ami meg sem történt velem, velünk. Kösz. (Jut eszembe: miért vagy kiakadva Anton moderációs blogjain, ha neked is vannak effélék?)

60145 2011.09.11. 13:37:35

Kedves Purim, ha annak idején elraktunk valamit, akár öntudatlanul is, abból valami jó előjöhet. Keresni lehet, mi megtesszük. Ez a bejegyzés elég régen van fent, majdnem másfél éve, most látom, hogy Kalimpa miniszoknyája teljesen elfedte előlem 18. Toszmegosztis igen jó megjegyzését a bíborban-vörösben születettekről! Most - hála az ide irányító kommentednek! - jót derültem rajta! Tosz is Vas utcai, Öcsi osztályába járt!

60145 2011.09.11. 13:55:49

Majd el felejtem: itt azért nem jelenik meg automatikusan a komment, mert a rendszer 90 napnál régebbieknél nem engedi. Én nem cenzúrázok és nem írok át kommenteket! Sajnálom, hogy oda nem járhatok, ahol ez (nyilván jó okkal) lehetséges. Erről lehetne vitatkozni, eszme-cserélni. Majd látod az eszement szitkokat, verekedéseket...
süti beállítások módosítása